A kávé ezer élete

Egyre több itthon az igényes fogyasztó, aki szeretne jó minőségű kávét inni, sorra nyílnak az újhullámos kávézók, és otthon is egyre jobb gépekkel és alapanyagból főzzük. De hogyan kerül a kávé az asztalra?

A virágok nyelvén

A virágokkal toll és papír nélkül is ki tudunk fejezni szerelmet, megbecsülést, gratulációt, együttérzést vagy jókívánságot. A csodás látvány mellett erre is érdemes figyelni, amikor díszítünk velük vagy átnyújtunk egy csokrot.

Aludjunk rá egyet!

Az életünk mintegy 36 százalék átalusszuk, mégsem tulajdonítunk neki különösebb jelentőséget, sőt gyakran időpocsékolásnak tartjuk. Pedig az elégséges alvásnak döntő szerepe van az egészségünk és a jókedvünk megőrzésében.

Használati útmutató a főnökünkhöz

A jó vezető tudja és szem előtt tartja , hogy a teljesítményt alapvetően befolyásolja , milyen a hangulat és az ott dolgozók hogyan érzik magukat egy munkaközösségben. De mi a helyzet a többi főnökkel?

Fontosabb az életemnél

Két élethelyzet, két mindenben különböző nő. Valami mégis közös bennük. A döntésük. Egy sorsfordító élethelyzetben mások javát fontosabbnak tartották, mint a magukét.

Happy hour

A saját kikapcsolódásunkra szánt időt a legegyszerűbb lecsípni, a teendők végére sorolni, pedig mindenre, amivel foglalkozunk, hatással van az, hogy megengedjük-e magunknak a feltöltődést.

Női szerepek

Rost Andrea néhány hete életében először elénekelhette Toscát Szegeden, megtartotta angolul első nyolcnapos mesterkurzusát Japánban, ám ennek a nyárnak a legmeghatározóbb emléke mégis az marad, hogy elveszítette az édesanyját. És a gyász többnyire számvetésre is késztet.

Salátázó

Az unalmas saláták ideje lejárt. Egy tál zöld is lehet változatos, izgalmas, laktató, valódi szín- és ízrobbanás.

Ezt nem értik a lengyelek az Orbán-kormányban

Két jó barát, mantrázzuk a mondást Magyarországról és Lengyelországról, de van legalább két ügy, amit Varsóban nem igazán értenek, ha az Orbán-kormányról van szó. A Heti Válasznak adott exkluzív interjújában Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter magyarázza el, hogy mivel és miért van gondjuk.

Kormánypárti abszurd: Semjén Zsolt hazaárulózza Navracsics Tibort

Váratlan nézeteltérés alakult ki a Fideszben: egyesek sátánoznak, mások eltartják maguktól a „Soros-tervet”. Azonban a valódi veszély nem a pénzember felől, hanem belülről fenyegeti Európát – egy konzervatív kiáltvány szerint eltűnik a kultúránk, ha nem születnek gyerekek. A csütörtöki Heti Válasz címlapsztorija.

Ingatlanpanama a Feneketlen-tónál? – Lázár János kemény lépésre szánta el magát

Nahát, lesz következménye egy újságcikknek!? Azonnali vizsgálatra utasította a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi) Lázár János a Feneketlen-tó melletti telekprivatizáció ügyében, melyet a Heti Válasz tárt fel – tájékoztatta lapunkat a Miniszterelnökség. Közben már csaknem ezren csatlakoztak a Buda Gardens-óriáslakópark elleni petícióhoz.