100 Placid-év

/ 2016.12.21., szerda 15:34 /

Miért Placid atyát választottuk a 2016-os év karácsonyának címlaparcává, jószerével az év emberévé? Hiszen a sikerekben bővelkedő esztendő után színes és szélesvásznú volt a merítési lehetőségünk. Hogy csak nyolc olimpiai aranyunk nyerteseit, az Oscar-díjra érdemesült Nemes Jeles Lászlót, az európai Bocus D’Or-verseny első díját elhozó Széll Tamás séfet említsük első körben, és nyomban mögöttük az Eb-csoportkörét megnyerő, júniusi estéinket népünnepéllyé varázsoló labdarúgó-válogatottunkat. Nem is szólva a gazdaságban vagy a kultúra egyéb területein jeleskedő sokaságról. Megkérdőjelezhetetlen teljesítményekről.

Mit tud egy bencés pap, amit a világot vagy annak jó részét maguk mögé utasító honfitársaink nem tudnak?

Mindenekelőtt tisztázzuk, hogy nemcsak az ellenfeleik fölött diadalmaskodókat vettük számba, hanem mindazokat is, akik versenybe soha be nem szállva tudtak erőt, energiát adni ennek az országnak, ennek a közösségnek. Akik viadalokon kívül maradva is példát mutattak nekünk. És a Gulag poklának túlélését elmesélő, az életet a legnyomorultabb helyzetekben is igenlő Placid atya máris az élmezőnybe lépett.

2016-ban dúskáltunk a nagyszerű sikerekben, és számtalan okunk volt ünnepelni a tehetség, a munka és az együttműködés együttállását és diadalát. Hogy valakik azonosították magukban a talentumot, és maximális erőfeszítéssel a felszínre emelték, közkinccsé tették. Valamennyiünk örömére és okulására.

Mondhatnánk, hogy szerencsés időt éltünk, csak akkor épp a lényeget takarnánk ki a képből, amelyet mindig szem előtt kell tartanunk. Történetesen azt, hogy sikerre csak akkor jutunk, ha felfedezzük magunkban a készséget, és azt sok-sok munkával a képesség szintjére emeljük. Vagy mondhatjuk úgy is, hogy ráébredünk küldetésünkre, és erőnkhöz mérten beteljesítjük. És meglehet, nem jutunk ki olimpiára, gasztroversenyre, filmfesztiválra, mi több, a faluhatáron túlra sem, de saját környezetünket nemesítjük, jobbá tesszük.

Mert nem igaz, hogy minden ember annyit ér, amekkora vagyont felhalmoz. Nem igaz, hogy csak versenyeken és materiális javak összevetésén dőlhet el, hogy mekkora hasznára vagyunk környezetünknek. Mint ahogy az sem igaz, hogy karácsonykor az ajándék értéke fejezi ki legjobban a szeretet mélységét.

A titok mindig legbelül van. Sosem kérkedik.

Olofsson Placid a vagyonával mérve teljességgel súlytalan, légies jelenség. Aki anyagi értelemben nem is létezik. Aki mégis száz éve közöttünk jár, és aki mindörökre bennünk marad. Hogy épp akkor mentsen meg bennünket, amikor a legnagyobb bajba sodródnánk.

Placid atyára mondtunk igent, mert élni tanít valamennyiünket, miután Szibériában látta a halált. Visszajött, hogy elmesélje, miként kell megtalálnunk a jót, amikor rosszul mennek dolgaink. Miként kell belekapaszkodnunk a reménybe, amikor a bizakodásra nincs okunk. Miként kell józannak maradnunk, amikor mértéktartásunk elveszítése megengedhetőnek tűnik. Segít elérnünk mindazt, ami számunkra megszerezhető, és segít megbecsülni mindazt, amit elértünk. Legyen az akár egy szelet kenyér vagy az államháztartás stabil helyzete. Legyen egy megharcolt diploma vagy a terrorizmustól megóvott ország.

Placid atya száz éve született, amikor a Magyarországon mindent szépnek és jónak látó Ferenc József meghalt. Mértékletességgel, józansággal és derűvel megáldva érkezett. A jó hírt hozta, hogy élni szép. És a tanácsot, hogy csak a lényegesnek tulajdonítsunk jelentőséget, míg a lényegtelent észre se vegyük.

Nem üzente soha, hogy így kell, csak azt, hogy másként nem érdemes.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.