Ellenfél nélkül

/ 2016.10.05., szerda 15:12 /

Vasárnap a győzelem napja volt. Kár, hogy nem egyé, de rengetegé. Az ország egyesítése érdeklődés hiányában elmaradt. Minden politikai erő szeparáltan triumfált.

Nagyszerű eredményről beszélt a kvótanépszavazást meghirdető kormány feje, hiszen a nemek majd’ százszázalékos többséget szereztek, és hárommillió-kétszázezernél is többet számláltak. Ennyien egy irányba kevés referendumon nyilvánították ki akaratukat a rendszerváltoztatás óta. A kormánypártok ezért büszkék lehetnek a rekordra, és arra, hogy van egy ügyük – a migráció kezelésének a kérdése –, amely mögött nagyobb egység kovácsolódott össze, mint amekkorát az uniós csatlakozás összehozott. S ezt a 2018-as választások előtt igazán jó jelnek tekinthetik.

Az ellenzéki pártok is bőszen ünnepeltek, mert a részvételi arány nem érte el az ötven százalékot, így a népszavazást érvénytelennek kellett nyilvánítani. Orbán Viktor kevesebbet kapott, mint amennyit kért. A miniszterelnök a „mögöttem egy egész ország” felkiáltással kívánt a német kancellár ellenpontja lenni Európában, hogy az uniót fokozatosan a maga oldalára állítsa. De a beteljesületlen referendummal ez a terv göröngyös pályára futott. A hazai ellenzék ezt a kudarcot élte meg saját sikerként. Amely kéj módfelett sekély.

Tény: a magyarok Brüsszelnek és Budapestnek is üzentek. Nemet mondtak a kötelező kvótára, miközben nem adtak teljes felhatalmazást a kormánynak, hogy bármit cselekedhessen. A kritikát azonban senki sem akarta kommentálni. Ami akár természetesnek is tekinthető a politikában. Nem ajánlatos azonban elmulasztani a szembenézést a választói jelzésekkel.

A kormánynak például azzal jó számot vetnie, hogy a szuverenitás kérdése tavasszal még 70 százalék körüli támogatottságot élvezett, a kampány végére azonban 40 százalékra esett vissza. Ami betudható a Willkommenskultur kudarcának, és vele együtt a kötelező kvótafenyegetés felpuhulásának – amiben Orbán érdemei elévülhetetlenek. De a szavazók részbeni elpárolgása levezethető a migránsveszélyt a kontraproduktivitásig feszítő kampányból is. Benne az ellenzéki önkormányzatok öv alatti megtámadásából, valamint a szigorú pártlogika szerinti kommunikációból és hirdetéspolitikából.

Az ellenzéknek viszont azzal kell szembenéznie, hogy sem „nemzetmentő”, sem jobb világot ígérő témája nincs. Hogy eredetiségben vetekszik a legjobb márkák kínai utánzataival. És hogy Orbán-fóbiája miatt akkor is szembefeszül a miniszterelnökkel – lásd migránsválság –, amikor az kivételes támogatottságot élvez.

Megint oda jutottunk, hogy Orbánnak nincs méltó ellenfele a politikai térben. Tartania leginkább embereinek mértékvesztésétől és önmaga időszakos forradalmi hevületétől kell. Miként a referendum sikere is azért sikeredett felemásra, mert a Fidesz 2011-ben megváltoztatta a népszavazás érvényességére vonatkozó szabályt. Azóta nem elégséges feltétel a jegyzékben szereplők 25 százalékának egybehangzó nyilatkozata. Ha akkor a Fidesz nem emel ötvenszázalékos részvételi gátat az ellenzéki kezdeményezések elé, az október 2-i népszavazás eredményes lett volna. Nulla esélyt adva az ellenzéki győzelmi jelentéseknek, és megnyitva az utat Orbán európai menetelésének.

De másként lett: a népszavazás után a hazai tér kitágult, az uniós beszűkült.

A miniszterelnöknek van egy ügye, a migránspolitika Brüsszel elleni megvívása, amely ellenzéki pozíciót biztosít neki, s ami elvonja a figyelmet a kényes belpolitikai témák elől. A népvándorlás szűnni nem akar, így akár a permanens küzdelmet is hitelesítheti.

Ki lenne az a bolond, aki ezt a témát elengedné?

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.