Hódmezővásárhely: Bayer Zsolt kontra Puzsér Róbert

/ 2018.02.26., hétfő 13:00 /

A média ma Hódmezővásárhely-lázban ég, ami érthető, hiszen a Fidesz látványos és váratlan vereséget szenvedett a kormánypárti fellegvárban. De hogy látja ezt a két leghangosabb publicista?

Bayer ZsoltFelült a halott

Csak azt ne csináljuk, hogy most elkezdjük megmagyarázni. Jószerével 2006 óta alig-alig veszítettünk el bármit is. Főleg nem, ha valódi tétje volt. Ez most tizenkét éve az első komoly vereség. Szimbolikus térben, szimbolikus időben, szimbolikus városban.

Akkor tehát, megismétlem: ne magyarázzuk meg. És ne csapjuk be önmagunkat. Hódmezővásárhelyen 1990 óta nem volt baloldali győzelem. Éppen ezért fölöttébb elgondolkodtató, hogy éppen most lett. A részvételi arány magas volt. Nagyon magas. Szimbolikusan magas.

Úgy, hogy Hódmezővásárhely mindent megkapott az elmúlt években, amit meg lehetett kapni. Aki szokott járni abban a városban, pontosan látja az elképesztő fejlődést. Ennek ellenére a kormánypárti jelölt alulmaradt az ellenzékkel szemben. Éppen ezért mondom, hogy ne kezdjük el megmagyarázni, ne kezdjük el előkaparászni a négy évvel, nyolc évvel, száz évvel ezelőtti számokat, részvételi adatokat – helyette kaparjuk elő önmagunkat.

Ideje most megállni egy pillanatra, és elgondolkodni, hogy mi a baj. Mit csinálunk rosszul, mi nem sikerült, mi volt a baja a hódmezővásárhelyi szavazóknak. Ha nem ezt akarjuk megérteni és feltárni, ha ehelyett elkezdünk félrenézni és leginkább hamis magyarázatokat gyártani, akkor nagy baj lesz. Nagyobb, mint amekkorát el tudunk képzelni.

(…)

Puzsér Róbert – Facebook:

Tegnap, az ellenzéki Márki-Zay Péter fölényes hódmezővásárhelyi győzelmének estéjén az MR2 Petőfi Rádiót hallgattam: a kilenc órai hírekben hosszan számoltak be arról, mekkora baj van Dél-Olaszországban, ahol megduplázódott a kóbor kutyák száma – kevés az örökbefogadás, alig akad menhely, és jóformán nem zajlik ivartalanítás. Arról, hogy abban a megyei jogú városban, amely huszonnyolc éve jobboldali polgármestert választ, amely a kormánypárt legerősebb bástyája, 57:42 arányban bukik a fideszes jelölt, az adónkból szót sem ejtenek. Sem szemernyi tisztesség, sem szemernyi intellektus nem szorult beléjük, amellyel a vereségüket értelmezni tudnák. Ebben az orwelli gépezetben egyedül a valóságtagadás működik – épp, mint a Führer bunkerében: lehet, hogy az oroszok már az állatkertnél állomásoznak, de Steiner támadni fog.

Tegnap Hódmezővásárhelyen a pénzes proliság, a fékezhetetlen mohóság és az orbáni arrogancia szenvedett vereséget. A város polgárainak elegük lett a Mészárosokból, a Tiborczokból, a stadionokból, a rothadó egészségügyből és a lezüllesztett oktatásból. Tisztán és világosan üzenték meg Orbán Viktornak, hogy nem kell nekik a buzizás, nem kell nekik a sorosozás, nem kell nekik a migránsozás, nem kell nekik a goebbelsi uszítás. A gigantikus marketingköltségvetésből hergelő Habony Árpád nem uralja többé a pillanatot: a cinizmus és a korrupció kikezdte a rendszer lelki alapjait.

(…)

Nem közös kormányzást vagy sok-sok pénzt kell ígérni az embereknek, csak annyit, hogy az új országgyűlés arányos választási rendszert alkot, meneszti a legfőbb ügyészt, majd feloszlatja magát, és új választást ír ki a megváltozott feltételekkel – ahogy annak egy jogállamban lennie kell. Van remény: ha Hódmezővásárhelyet el tudta bukni a Fidesz, akkor bárhol verhető.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.