valasz.hu/itthon/itt-a-madaras-adidas-eletkepes-lehet-e-egy-nemzeti-sportmarka-129214

http://valasz.hu/itthon/itt-a-madaras-adidas-eletkepes-lehet-e-egy-nemzeti-sportmarka-129214

Migrációs útvonalak: válságnak nyoma sincs, de új jelenséget észleltek

/ 2018.05.24., csütörtök 11:55 /

Átrendeződni látszanak az európai migránsútvonalak: úgy csökkent az ideérkezők száma, közben a török-görög szárazföldi határon érkezőké durván nőtt. Nyugalom, Horvátország felé mennek.

Komoly változásra is utalhat az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex első negyedéves jelentése. Rögzítsük először is, hogy alapvetően minden rendben, hiszen áprilisban harmadával csökkent az Európába érkezők száma, 10 500 embert regisztráltak, vagyis hisztérikus hangnak, a 2015-ös válság újraéledése miatt félelemnek nincs alapja. Emlékezzünk rá, hogy akkoriban a cikkünkben is említett migrációs útvonalakon egész évben 885 ezer illetve 764 ezer ember érkezett. Még egyszer: most 10 500.

  1. Az első negyedévben is 44 százalékkal csökkent a beáramlás az előző év hasonló szakászához képest, elsősorban azért, mert Olaszországra sokkal kisebb nyomás nehezedik. Oda áprilisban 78 százalékkal kevesebben jöttek, az első negyedévben pedig háromnegyedével csökkent az érkezők száma. Fontos jelzés az is, hogy tunéziaiak és eritreaiak érkeztek nagyobb számban.
  2. Közben azonban a kelet-mediterrán (török-görög) migrációs útvonalon kétharmaddal többen jöttek áprilisban, mint egy hónappal korábban. Ez a szám jelenleg nem éri el a hétezret, az első negyedévben pedig a 15 ezret, viszont figyelmeztető, hogy 92 százalékkal magasabb az egy évvel ezelőttinél. A növekedést az okozza, hogy új útvonal látszik kirajzolódni: míg a 2015-ös nagy tömeg zömmel a tengeren érkezett, most a török-görök szárazföldi határon kelnek át. Az új migránsútvonal jelentőségét jelzi, hogy áprilisban többen érkeztek a szárazföldön, mint a migránsválság híradásaiból ismert Égei-tengeri szigetekre.
  3. A szárazföldi határokat egyszerűbb őrizni – már ha valaki vigyázni akarja őket. A jelek szerint a választásokra készülő Törökország nem figyel erre, ezért tudnak teljes családok átkelni akadály nélkül.
  4. De jönnek-e a magyar határ felé a migránsok? Mindig jönnek, de nagyon-nagyon kis számban. Májusban eddig másodikán fogták el a legtöbb illegális határátlépőt, 18-at, és még két napon volt tíz feletti ez a szám. Tavaly ugyanebben a hónapban 39 volt a csúcs, és szintén két napon regisztráltak tíznél több olyan személyt, aki nem a tranzitzónán keresztül érkezett. Vagyis nagyjából ugyanott vagyunk.
  5. A kelet-mediterrán útvonal a balkániba torkollik, ennek mentén fekszik Magyarország. Merre mennek akkor tovább, ha nem erre? A tavaly év végi Frontex-jelentés szerint a görög-albán határon a növekedett meg a nyomás, innen Montenegró és Bosznia irányába haladtak, úgy érték el Horvátországot, vagyis az unió területét. Mivel nálunk nem jelentek meg, Szlovénián keresztül mehettek tovább.

 

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.