valasz.hu/itthon/idoskori-testfelujitas-fizetik-a-halapenzt-mint-a-katonatiszt-129161

http://valasz.hu/itthon/idoskori-testfelujitas-fizetik-a-halapenzt-mint-a-katonatiszt-129161

„Nem lettem liberális” – Hodász András megmagyarázza, miért bírálta a kormányt

/ 2018.02.22., csütörtök 16:00 /

„Most, hogy már elült a vihar, amelyet az utóbbi hetekben adott interjúim okoztak, úgy gondoltam reagálok azokra a személyes vagy nyílt üzenetekre és kommentekre, amelyeket ennek kapcsán kaptam. Sokan jeleztek vissza pozitívan, bátorítottak vagy köszönték meg, hogy kimondtam, amit ők is gondoltak, ezúton köszönöm a leveleiket! Néhányan felháborodásuknak adtak hangot mondván, hogy milyen médiumokban és milyen témában szólalok meg” – írja legfrissebb Facebook-bejegyzésében Hodász András.

A méltán népszerű katolikus pap arra a viharra reagált ezzel, amelyet a 168 Órának adott interjúja január közepén támasztott. Ebben élesen bírálta a politikusokat, a korrupciót, a Soros-konzultációban is testet öltő manipulációt, lesújtó képet festett az egészségügy helyzetéről, és közvetve bírálta a hódmezővásárhelyi plébánost, amiért a helyi templomban Márki-Zay Péter független jelölt ellen kampányolt.

Hodász András mostani közleménye így folytatódik:

„Egyrészt nem én kerestem a lehetőséget, »csak« megragadtam, másrészt azt gondolom, hogy társadalmi kérdésekben nemcsak joga, de kötelessége is egy papnak megszólalni (erről írtam is egy blogot a 777-en, visszakereshető), főleg, amikor ennyi visszaélést követnek el a kereszténységre hivatkozva. Mindemellett konkrét párt mellett nem kampányoltam, és ezután sem fogok. Egyszerűen csak a csalódásomnak adtam hangot, hogy az a jelenség, amiről már szeptemberben írtam (szintén a 777-en, hogy ti. növekszik a társadalmunkban a gyűlölet, a széthúzás és a félelem), egyre aggasztóbb. A kommentek és a nekem írt levelek ezt a szomorú tényt csak még jobban alátámasztják. Barátságok szűnnek meg, családi kapcsolatok hidegülnek el politikai kérdések miatt egy »keresztény« országban, és mi nem teszünk semmit.

Ami zajlik, sokkal inkább tömeghisztéria és vallási fanatizmus, mint társadalmi párbeszéd. Nem hallgathattam tovább. Nem lettem liberális, sőt, ami a keresztény hitet illeti, ultrakonzervatívnak tartom magam: a diákjaimnak azt tanítom, hogy a legapróbb dologban se kössenek kompromisszumot a bűnnel, hogy még a filmletöltés is lopás, és hogy a cél nem szentesíti az eszközt. Semmi más nem történt, mint hogy a politikusainkon is számon kértem ugyanezt. Ha nem így tettem volna, a szavahihetőségemet veszítem el. Politikai témában ez volt az utolsó megnyilvánulásom. Nincs bennem harag, és remélem, nekem is meg tudnak bocsátani azok, akiket a szavaimmal megbántottam. Imádkozom a béke és a bölcsesség kegyelméért mindannyiunk számára.”

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.