Németh Sándort megszállhatta valami: erre készül a Hit Gyülekezete

/ 2018.03.19., hétfő 09:00 /
Németh Sándort megszállhatta valami: erre készül a Hit Gyülekezete

Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének vezető lelkésze a hétvégén hitet tett a Fidesz mellett. Amiben sok meglepetés nincs, egyszerűen csak itt, a kampányfinisben egyértelművé kellett tenni az irányt az ingadozó hívek számára is.

A vezető lelkész nézői kérdésekre válaszolva mondta el legfrissebb politikai hitvallását, miszerint korrupció mindig is volt, de amit most tálal a média, az csak propaganda, mert Keleten a helyzet rosszabb, és a korrupció ellen küzdeni kell, viszont, ha egyszer engedélyezik a melegházasságot, onnan már nincs visszaút, és az is végleg betenné a kaput, ha Magyarország szervilis módon bedőlne és kapitulálna Brüsszel előtt, évente tízezrével engedné be a migránsokat, „az számítás szerint százmilliárd forint alapáron, ez által Magyarország egy vegetálásra lenne ítélve”.

Németh Sándor mindezekért csakis a Fideszben, de még inkább Orbán Viktorban látja a jövő zálogát. Ezzel a Fidesz nyert alsó hangon 35 ezer biztos szavazót, bár ez is naivság, mert nem most nyert, hiszen a Hit Gyülekezete már az utóbbi hónapokban lelkesen tolta a kormánypárt szekerét. Viszont a Hitnél szigorú frakciófegyelem van, szóval a friss útmutatás után nem nagyon lesz, aki akár a szavazófülke magányában szembemenetelne a kinyilatkoztatással.

Németh Sándor beszélt másról is. Idézem:

„Látjuk, hogy a Nyugat-Európai országok milyen csapdába kerültek. Csak egy mód lehetséges, hogy kiszállni Brüsszelből, ennek a halálos öleléséből, mint ahogy az angolok kiszálltak.

De hát Magyarország nem Anglia. Nincs nekünk olyan szerteágazó nemzetközi kapcsolatrendszerünk, hogy egy ilyen magyar kilépést lehessen kompenzálni. Bár Isten tudja…”

A Válasz.hu-ról nem valószínű, hogy szólni lehet a hitesekhez, mert talán még az átok-imakommandó repertoárjában is benne vagyunk, de ki tudja, hátha:

Szóval. Végiggondolták, miről beszél ez az ember, akit ott megtapsoltak? Amióta az eszemet tudom, mindig Európához akartunk tartozni. Ezért küzdöttünk. Ez volt az álmunk. Nagyon sokat gürcölt és kínlódott, meg szenvedett a magyar nép, hogy ez összejöjjön. És akkor odadobnátok mindezt csak úgy? Csak mert Németh Sándor szerint most épp a Fidesz támogatása a legkifizetődőbb?

Annak a Németh Sándornak a vezetésével masíroznátok ki az EU-ból, aki 2016 decemberében úgy fogalmazott, hogy aki Kálmán Olgához hasonlóan áruló lesz, azon személyesen áll bosszút?

Emlékszem, amikor a rendszerváltás után „egy kicsit” összeomlott Magyarország, az járt a fejemben, hogy a mi generációnktól – ’73-as vagyok – elvették a múltat, a jelent és talán a jövőt is. Látom, mégis egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy újra megtörténik.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.