valasz.hu/itthon/ra-sem-fog-ismerni-a-liget-projektre-forduloponton-a-muzeumi-negyed-ugye-129057

http://valasz.hu/itthon/ra-sem-fog-ismerni-a-liget-projektre-forduloponton-a-muzeumi-negyed-ugye-129057

„Szabad hibázni”

/ 2018.05.16., szerda 14:52 /

Liberálisok-e a bencések? Miért támogatja nős férfiak pappá szentelését? Van-e helye a kortárs építészetnek egy ősi templomban? Miért mondhatta Semjén Zsolt, hogy annyi közpénz neki is „jár”, mint az elődjének? Interjú Hortobágyi Cirill pannonhalmi főapáttal és kollégájával, Rábai Lászlóval.

– Beiktatása után nyilatkozta a HVG-nek: „Egy Németországban élő idős szerzetes barátom azt írta nekem: »Jó, ha tudod: egy apát ne legyen túl jámbor, ne legyen túl okos és ne legyen túl egészséges!«” Miért is?

Hortobágyi Cirill: Azért, hogy legyen képes együtt érezni a testvérekkel. Ha egy vezető úgy gondolja, mindenben neki kell megmondani a tutit, akkor munkatársainak feladata kimerül abban, hogy végrehajtsák az utasításait. Márpedig barátom tréfás megfogalmazása is arra világít rá, hogy mindenkinek vannak korlátai. Egy közösségben több szem többet lát – ezért kértem, hogy a mostani interjúban világi kollégám, pannonhalmi vállalkozásaink vezetője, Rábai László is megszólalhasson.

– Nem költözött be a főapáti lakosztályba sem. A kérdés a hasonlóan nyitó Ferenc pápánál is felmerült: ezzel az előd – az ön esetében Várszegi Asztrik – nem kerül kellemetlen helyzetbe?

H. C.: Nem hiszem, főleg mert nálam az ok nagyon prózai. A testvérek mondták, örülnének, ha a klauzúrában, velük egy lakótérben maradnék, én meg már csak lustaságból is kaptam az alkalmon: nem szívesen pakoltam volna össze a holmimat.

– Első megszólalásaiban a Ferenc pápai nyitás szükségességét emelte ki. Az amerikai Rod Dreher The Benedict Option című friss könyvében viszont arról ír, hogy mivel a Nyugat menthetetlen, rendalapítójukhoz hasonlóan a keresztényeknek ki kell vonulni a világból, és közösségeiket erősítve kell átmenteni a krisztusi értékeket. Szóval akkor nyitni vagy zárni?

H. C.: Benedek atyánk regulájának egyik fontos előírása a helyes arányok megtalálása. A bezárkózás idegen tőlünk, viszont a sok tekintetben szétesett társadalomban kétségtelenül erősítenünk kell egymást, mert csak így lehetünk kovászai a világnak. Az igazság tehát a kettő között van, de azért közelebb a II. vatikáni zsinaton kiérlelt nyitáshoz.

– A bencéseket sokan az igényesség, a minőség szavakkal jellemeznék, mások viszont a progresszív, sőt liberális jelzőt is odabiggyesztik. Önök hol helyezik el magukat a sok szempontból konzervatív magyar egyházban?

H. C.: Semmiképpen sem valamiféle különc társaságként. Az egyháznak megvan a maga tágassága, és szerintem ebbe belefér az a némely tekintetben saját út, amit mi próbálunk követni. A progresszív jelzőt pedig vállalom – már ha azt értjük rajta, hogy valaki a közösség alapértékeinek megőrzésével törekszik a megújulásra.

– „A katolikus egyházban ugyanúgy működnek a belpolitikai címkék, mint a »világban«. Végletesen leegyszerűsítve: Pannonhalmán néha kicsit radikális, nemnemsoha-tarsolylemezes jobboldalinak éreztem magam, Szentendrén pedig Pető Ivánnak” – nyilatkozta volt magyartanáruk, Nényei Pál a bencés, majd ferences közegben tapasztaltakról. Hogyan fogadták ezt a „leliberálisozást”?

Rábai László: A liberalizmus politikai kifejezés, így nem szívesen használnám magunkra. De ha ragaszkodunk hozzá, akkor az számunkra értékeink nem valamiféle követelményként, hanem lehetséges mintaként történő felkínálását jelenti. Bencés diákként én is megtapasztaltam, hogy tanáraink mennyire nem elvárásként tálalták a benedeki életmodellt. Azt persze nem mindegyikünk tette azonnal magáévá, később viszont ki-ki megtapasztalhatta a személyiséget gazdagító erejét. „Liberalizmusunk” másik összetevője, hogy értékeinket nem csak a hívőknek szeretnénk felmutatni. Sokakat nem mindjárt a szentmisével lehet meghívni köreinkbe, hanem mondjuk érdeklődő turistaként vagy egy igényes rendezvény élményével.

– Valaki a fentiek miatt azt mondta: a bencések egy kis német egyház a magyar egyházban. Mármost ott olyan – nálunk még tabunak tekintett – témákat feszegetnek, mint a nős férfiak pappá szentelése, az elvált, majd újraházasodott hívők, illetve katolikusok és protestánsok kölcsönös áldozása.

H. C.: Az újraházasodottak és az interkommunió esetében az a kérdés, hogy ki veheti magához az oltáriszentséget. Az egyházban vannak felülbírálhatatlan alapelvek, de a pápa a németek felvetésére figyelemre méltó választ adott. Azt mondta, nem szeretné egymaga eldönteni a vitát, ehelyett arra biztatta a püspököket, először jussanak egyetértésre. Ennél is fontosabb, hogy egy régi szerzetesi gyakorlatra, a lelkek megkülönböztetésére hívta fel a figyelmet. Eszerint a kérdés elbírálásához az adott hívő szándékait kell nézni: túl lazán veszi-e a helyzetét, vagy megküzdött magával, és olyan ellenállhatatlan vágy él szívében az áldozásra, hogy egyedi megítélés alá esik.

– Erre önöknél is van példa: elődje egy református hátterű bencés szerzetesnek engedélyezte, hogy közösségi alkalmaikon szentségekhez járuljon.

H. C.: Európában több példa van arra, hogy a katolikusok mellett ortodox vagy – lásd Taizét – protestáns szerzetesek tartoznak egy közösséghez. Bakonybéli monostorunkban különösen erős az ökumenikus elkötelezettség. Itt él János testvér, aki velünk együtt vallja, hogy Krisztus a kenyérben és borban valóságosan jelen van, így a monasztikus liturgiákon áldozhat; s mivel fontos számára a protestáns, bibliás lelkiség, megmaradt eredeti felekezetében.

– „A mi szerzetesi életünkben a közösség megóv az elmagányosodás veszélyétől. De én örülnék neki, ha nem lenne kötelező a cölibátus, ha az ősi gyakorlathoz térne vissza az egyház. Jó megoldás lenne, ha pappá lehetne szentelni az úgynevezett viri probatikat, a kipróbált embereket, vagyis akik már bizonyítottak nősen is” – mondta a HVG-nek. Ez megoldaná a paphiányt?

H. C.: Erről megoszlanak a vélemények; sokan a nyugati protestáns egyházakat hozzák fel, ahol nem egyértelmű a helyzet. Ezzel együtt jó lenne visszatérni a kereszténység első ezer évének gyakorlatához, amikor a világi papság nem kötődött a nőtlenséghez, hiszen így a klerikusok teljesebb képet alkothatnának például a szexualitásról.

– A fenti kérdés elvezet az örök vitához az egyház megújításáról. Ön szerint ennek érdekében az utóbbi évszázadok hagyományaihoz kellene visszatérni, vagy épp a laza, jópofa hangvétel az üdvözítő?

H. C.: A múltba révedés nem megoldás, de a merő jópofáskodás sem az. Hitünket a gyökereinkből táplálkozva, a mai kor igényei szerint kell megélni. Nincs a zsebemben a bölcsek köve, viszont Ferenc pápa is azt mondja, hogy az egyház merjen kísérletezni, sőt tanulni az emberektől – és joggal bízhatunk a Szentlélek vezetésében is.

– Ez a dilemma jelenik meg a szakrális építészetben is. A pannonhalmi bazilika felújítása után a győri székesegyházat vagy a váci kórházkápolnát is a minimalizmus jegyében alakították át, ám utóbbiak sok bírálatot kaptak. Ön szerint jogosan?

H. C.: Pannonhalmán a felújítás az európai trendek jegyében azt célozta, hogy a XIII. századi templomot tisztítsuk meg a későbbi, nem mindig minőségi toldozgatástól-foldozgatástól. Emellett szempont volt, hogy a belső tér – puritán, funkcionális, ugyanakkor nemes anyagból készült új liturgikus tárgyaival – tükrözze a II. vatikáni zsinat utáni egyházképet. A mostanában átalakított templomok nagy részében a jellemzően egy tömbből faragott oltár, valamint a felolvasóállvány kap főszerepet, jelezve, hogy az istentiszteletnek két súlypontja van: az ige és az eucharisztia. Máshol is erre törekedtek; lehet, hogy nem mindenütt sikerült tökéletesen, de a jó szándék vitathatatlan.

– A bazilika felújítása sajátos módon kapott helyet a bencések utóbbi negyedszázadát bemutató kiállításukon. Az egyik installáció készítője vászonra festett egy fotót a 2015-ös zaklatási botrány szerzetes főszereplőjéről, majd erre újabb rétegként rákerült a templom körablakának képe. Ön hogyan értelmezi ezt a művészi megoldást?

H. C.: Amikor a kiállítás ötlete felmerült, arra gondoltunk, hogy az utóbbi 27 évnek ne csak a sikereit, örömeit mutassuk be, hanem a fájdalmait, hibáit is, hiszen egy jó közösség utóbbiakból is tanulhat. A kép leginkább azt érzékelteti, hogy magunk is esendők vagyunk, ám, miként hitünk is tanítja, a legnagyobb bűnt elkövető ember sem szükségképpen fekete-fehér személyiség. A rendből azóta kilépő testvérünknek ugyanis nagy szerepe volt egyik büszkeségünk, a bazilika felújításában is.

– A rend, bár kommunikációs döccenőkkel, példásan kezelte az ügyet. Milyen tanulságot szűrtek le az esetből?

H. C.: Bár a seb még nem gyógyult be teljesen, jó dolgok is fakadtak belőle. Érzékenyebbé váltunk arra, hogy a gyermekvédelmet az intézmény minden szintjén képviselni és érvényesíteni kell. Az „Ébresztőóra” program keretében minden tanulónkat megismertetjük a diákjogokkal. Védelmi csoportot hoztunk létre, hogy ha valakinek panasza vagy konfliktusa támad, legyen fórum, ahol azt első körben védett körülmények között megbeszélheti.

– Ezzel együtt ott, ahol kamaszok összezárva élnek, a tomboló hormonjaikkal, történhet ez-az. Van rá know-how-juk, hogyan kell kezelni a nehéz helyzeteket?

R. L.: Az összezártság ma már viszonylagos. A diákok havonta hazamehetnek, ott a nyári szünet, és egészséges párkapcsolatok egész sora alakul ki akár már az iskolaévek alatt. Sőt Pannonhalmán egy új helyzetre ad korábban még nem is sejtett jó megoldást, hogy ekkora szerepet játszik a diákok életében a közösség. A kollégiumi élet a számtalan programjával jó alternatívát kínál azzal a bezárkózással szemben, amelyben egy mai kamasz a mobiljával vagy a laptopjával él együtt és egyedül. Nem a hormonoktól kell félteni a mai fiatalokat, hanem a magánytól. És erre a közösség lehet a legjobb válasz.

– Más. Semjén Zsolt az új főapát beiktatásán mondta: annál több pénzt, mint amennyit elődje „kipréselt a mindenkori magyar kormányból”, matematikailag is lehetetlen kapni. „De annyit megígérhetek, hogy amit Asztrik atyánk kipréselt, az téged is megillet” – fogalmazott. Nem tartották rosszízűnek a kegyúri jog érvényesítését idéző viccelődést?

H. C.: E szavakra nem számítottam, de örültem, hogy a miniszterelnök-helyettes a beszédét azzal kezdte: már sok hatalomátadást élt meg, ám itt minden azt sugározza, hogy a váltás békességben, szeretetben történik. Az is jóleső érzéssel tölt el, hogy számíthatunk a kormány támogatására. Míg például Németországban az állam a hívők fizetéséből levont, nem kis összegű egyházi adóból finanszírozza a felekezeteket, nálunk nem alakult ki ilyen konstrukció. Pannonhalma a második világháború előtt 30 ezer hektáros birtokának bevételeiből fenn tudta tartani magát, most viszont a szükséges fejlesztésekhez nincsenek saját forrásaink.

– Rendre felmerül azonban, hogy a kormány szavazatvásárlásra, vagy éppen – ahogy a migránsügyben a kabinetétől eltérő véleményt képviselő evangélikusok panaszolják – büntetésre használja az egyházfinanszírozást.

H. C.: Valóban, mondják, hogy aki finanszíroz, az diktál, de mi e gyakori jelenség torz megnyilvánulását eddig nem tapasztaltuk. Egyébként a legfontosabbnak azt tartom, hogy az állami forrásokból milyen értékek valósulnak meg. Mármost mi kiemelkedő iskola, keresett turisztikai célpont, világörökségi helyszín vagyunk, és ha azt vesszük, hogy épületeink hány elismerést kaptak, s egy szakfolyóiratban olyanokat olvasni, hogy ami itt megvalósult, az a kortárs építészet remeke, akkor erre picit még büszkék is lehetünk.

– Más közösségek is próbálnak sáfárkodni a vagyonukkal – nem mindig vita nélkül. Az egykori bencés könyvesbolt helyén a pesti Ferenciek terén a rend helyiségében dohánybolt borzolja a kedélyeket, a piaristák pedig azon polemizálnak, szabad-e luxuslakásokkal üzletelni, és kétes hírű bárnak kiadni székházuk földszintjét. Hogyan lehet okosnak lenni ezekben a kérdésekben?

H. C.: Mi is sokat kísérleteztünk, így tudjuk, hogy a tanulópénzt meg kell fizetni; és az útkeresésbe belefér egy kis aránytévesztés is. Ferenc pápa is biztat, hogy akár annak kockázatával menjünk ki az utcára, hogy esetleg hibázunk. Számomra ez rokonszenvesebb, mint az, ha rossz intéző módjára elássuk a talentumainkat, és parlagon hagyunk mondjuk olyan helyiségeket, amelyek hasznosítása a küldetésünket támogathatná. Egy esetleg rosszul megválasztott bérlőt, üzemeltetőt le lehet cserélni, ám a semmiből életet fakasztani nehezebb.

– Pannonhalma egyik kereskedelmi zászlóshajója az idén tízéves Viator étterem. Ha megengednek egy észrevételt: biztos, hogy minden látogató egy nem épp olcsó fine dining helyen szeretne étkezni?

R. L.: Azért a Viator a maga minőségi kategóriájában nem kirívóan drága, de a felvetés jogos: éppen ezért nyílik meg júliusban OMNIBUS néven egy street food-büfé az étkezésre kevesebb pénzt és/vagy időt szánók számára.

– A Szent Jakab zarándokszállás mellé pedig hamarosan négycsillagos szállót nyitnak. De vajon lesz rá fizetőképes kereslet?

R. L.: Célunk, hogy minél szélesebb rétegek igényeit kiszolgáljuk. Úgy tapasztaljuk, a Viator vendégei vagy azok körében, akik Infusio borunkat kartonegységben vásárolják, van érdeklődés egy, akár konferenciahelyszínként is használható, minőségi szolgáltatást nyújtó szállodára. Annak kidolgozására pedig, hogy a hotel miként képviselheti Pannonhalma szellemiségét, és hogy külföldön is értelmezhető legyen, egy német brandcéget fogadtunk fel.

– Végül térjünk vissza Semjénhez és a politikához: „Ints minket, ha szükséges, és erősíts meg minket, ha szükséges” – fogalmazott a beiktatáson. Fogjuk szaván a KDNP elnökét: mi igen és mi nem a kormány működésében?

H. C.: Az egyháznak, illetve az értelmiségnek valóban feladata, hogy tükröt tartson a mindenkori kormánynak, ám ennek nem az a legjobb módja, hogy beáll az ellenzéki pártok táborába, vagy a sajtóban üzenget. Az ilyesmit jobb az emberi kapcsolatokon keresztül, személyes beszélgetésekben tenni. Kezdő főapátként közéleti ügyekben amúgy „zöldfülű” vagyok, ezért most még csak keresem a módját, hogy ebbéli felelősségemmel miként érdemes élni.

– Annyit azért elárul, hogy mit gondol a konzervatív, keresztény értelmiségiek Újra néven nevezzük – Erények a közéletben? című kötetéről, mely – a kormány számos cselekedetének dicsérete mellett – élesen bírálja a korrupciót, az erőpolitikát, a rongyrázást?

H. C.: Maradjunk annyiban, hogy a fentiekkel nehéz volna vitatkozni, így csak annyit mondhatok: nagyon is értem, ez az írás miért született meg.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.