Vigyázzunk a Békemenettel!

/ 2018.02.27., kedd 12:16 /

Miután Hódmezővásárhelyen jelentős győzelmet aratott a független, de valamennyi ellenzéki párt által támogatott Márki-Zay Péter, ugyanakkor Kiskunhalas 5. számú választókerületében 28,5 százalékos részvétel mellett a Fidesz önkormányzati képviselő-jelöltje nyert kétharmados arányban egy független indulóval szemben, Bayer Zsolt, a Magyar Idők publicistája az Echo TV Sajtóklub című műsorában jelentette be, hogy a sorok rendezése végett szükséges egy újabb Békemenet.

„Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran!” – mondta Bayer Zsolt. Gyülekező március 15-én 12 órától a Bem szobornál, majd átvonulnak a Kossuth térre, ahol közösen hallgatják meg Orbán Viktor ünnepi beszédét. Bencsik András hozzátette: 2012-ben is ez volt a válasz, hinnünk kell a szeretet és az összefogás erejében. „Amit létrehoztunk, meg kell védeni!”

Az első békemenet

Az első Békemenet 2012-ben

Meghallva az idők szavát, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is megrendezi március 15-én a saját Békemenetét, a párt szerint ugyanis fontos, hogy „Magyarország legyen a Két Békemenet országa!” A Facebookon meghirdetett eseményre ugyancsak déli tizenkettő órakor kerül sor, de a gyülekező nem a Bem szobornál, hanem a Blaha Lujza téren lesz.

A Kétfarkú Kutya Párt 2017-es demonstrációja

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Fokozottan ügyeljünk tehát, hol is gyülekezünk, nehogy véletlenül egy másik Békemeneten vegyünk részt.

Amire érdemes odafigyelni:

Ha túl sok komolytalannak tűnő, vidám, nevetgélő fiatal arcot észlelünk magunk körül, akik ráadásul olyan transzparenseket és táblákat tartanak a kezükben, amelyek szövegén még mi is mosolygunk, akkor nagy valószínűséggel a Békemenet 2-n vagyunk, így ha Orbán Viktor ünnepi beszédét szeretnék meghallgatni, azonnal váltsunk Békemenetet.

Még egyszer tehát:

Békemenet 1 – Bem tér, Békemenet 2 – Blaha Lujza tér.

Ami közös, az a március 15-i nemzeti ünnep, amit állítólag nem illik elaktuálpolitizálni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.