valasz.hu/kultura/elkezdodott-a-visszaszamlalas-a-maestro-solti-nemzetkozi-karmesterversenyre-125615

http://valasz.hu/kultura/elkezdodott-a-visszaszamlalas-a-maestro-solti-nemzetkozi-karmesterversenyre-125615

A tökéletesség megszállottja

/ 2016.11.09., szerda 17:24 /

A tökéletesség megszállottja Hatvannégy évesen elhunyt Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója. A karmester, zongoraművész, zeneszerző zsenialitására jellemző: a tökéletlent – egy mű hamis változatát – is tökélyre tudta vinni.

Gimnazista éveim elején rongyosra hallgattam egy bakelitlemezt, melyen Kocsis Zoltán Richard Wagner-operarészleteket zongorázik, részben Liszt Ferenc, részben a saját átiratában. A nürnbergi mesterdalnokok nyitánya különösen megbabonázott: ahogy az egyszerű, fanfárszerű motívum kibomlik, s az egymásba fonódó dallamívek a zongora sosem hallott regiszterein szólalnak meg, voltaképp nem is imitálva, hanem szinte túlszárnyalva a zenekari hangzást. A fiatal Kocsis változata nem kevésbé zseniális, mint az alapmű. Mai füllel újrahallgatva egyértelműen jelzi az utóbb karmesterré is váló zongoraművész zenei univerzumának végtelenségét. A virtuozitást alapfeltételnek tekintő, a komolyzenei műfajokhoz, korszakokhoz biztos kézzel nyúló Mester szuverenitását, a zenei megformálás és érzelmi átélés sosem túlzó gesztusait, és azt a zenetörténeti tudást, műveltséget, mellyel akár egy-egy rövid darab megszólaltatásakor mindig egy hatalmas zenei, szellemtörténeti kincsestár látogatóivá válhattunk.

Tudtuk, hogy néhány éve súlyos műtéten esett át, láttuk rajta, hogy nem egészséges, s ő is lefegyverző természetességgel beszélt arról, hogy nem fél a haláltól. Mégis, oly természetes volt, hogy része a közéletnek: bírálja a kultúrpolitikát, küzd a zenei élet sokszínűségéért – legutóbb épp a Rádiózenekar megmaradásáért –, a budapesti zongoraversenyen nemcsak zsűritagként ítéli meg a fiatal tehetségeket, hanem segíti is őket, s megéri egyik fia sikerét.

Korszakos zenei életmű zárult le Kocsis Zoltán halálával, s ezúttal nem pusztán tisztelettudó fordulat, hogy nehéz lesz betölteni az űrt, amit maga után hagyott. Mert vannak – hála Istennek – a kortársai és a nála fiatalabbak közt is zseniális zongoristák, biztosan vannak hasonlóan jó, vagy talán még ügyesebb kezű karmesterek. Biztosan készülnek majd újabb mesteri átiratok, s reménység szerint íródnak remekművek. De az is biztos, hogy mindezen képességek egy személyben jó ideig nem fognak felbukkanni. S különösen nem egy ilyen fáradhatatlan, sokáig elnyűhetetlennek tűnő testben.

Kocsis és az általa vezetett Nemzeti Filharmonikusok megtanította a közönségnek másként hallgatni többek közt Richard Strausst és Schönberget, jobban érteni Debussyt, s persze újra és újra bemutatta, elmagyarázta, értelmezte Bartók Béla zsenialitását, akinek életművét aligha ismerte valaki nála jobban. Ha csak a Concerto újabb és újabb, felfedezésszámba menő interpretációira gondolunk, átérezhetjük azt a csillapíthatatlan vágyat, hogy a tökéletes előadásmódot keresve korábban soha nem észlelt rétegeit bontsa ki a műnek. Sorsszerű, hogy október 13-án ezt a darabot dirigálva búcsúzott a közönségtől.

A kétezres évek elején, amikor még létezett a tiszadobi zongorafesztivál, a zárókoncert után, frakkjától megszabadulva, jellegzetesen loncsos pólóingébe bújva az Andrássy-kastély szalonjában a zongorához ült. A jelen lévő, szintén igen feldobott kollegákkal egy-egy virtuóz darabot játszottak el a megszokottól jelentősen eltérő módon – fogadásból. Egyiküknek dupla tempóban kellett megbirkóznia egy Liszt-etűddel, Kocsis viszont azt a feladványt kapta, hogy fél hanggal feljebb, Cisz-dúrban játssza el A nürnbergi mesterdalnokok nyitányát. Eljátszotta – ami a zenei anyag olyan mély ismeretét, s a zongorajáték már-már félelmetes manuális képességét jelzi, hogy a tökéletlent (hisz a Cisz-dúr változat az volt) is tökélyre volt képes vinni. A záróakkord után Kocsis csak annyit mondott: „borzalmas” – ahogy egy abszolút hallású ember számára a rossz hangok akár fizikai szenvedés forrásává is válhatnak.

Kocsis Zoltán bármit játszott vagy vezényelt, belső hallásával hallotta a tökéletest, s csak az volt a kérdés, ezt ő vagy keze alatt a zenekar hogyan tudja elérni, megszólaltatni. Ez a maximalizmus maga, de környezete számára sem könnyítette meg az életet, minket, zenehallgatókat viszont rengeteg felemelő pillanattal ajándékozott meg.

Kocsis Zoltán halála nagy szomorúság. Próbáljuk meg elhinni, hogy a földi életet maga mögött hagyva az áhított tökéletességnek egy még általa sem remélt kiteljesedésében lehet része.

* * *

„Későn tanultam meg az örökkévalóságnak játszani”

Kocsis Zoltán több interjút is adott lapunknak – legutóbb nyáron beszélgettünk vele. Őszinteségére jellemző: a nagybeteg művész nem engedte, hogy korábbi, előnyösebb fotóját közöljük, ragaszkodott az állapotáról híven tanúskodó akkori felvételhez.

„– Idén másodszor kapott Kossuth-díjat. Igaz, korán jött az első.

– És későn a második! Huszonhat éves koromban, 1978-ban kaptam meg először – az azóta eltelt 27 évben öt Kossuth-díjra való munkát végeztem ahhoz képest, mint amennyit 1978-ig.

– És a fiatalkori lemezek?

– Van köztük néhány jó. Későn tanultam meg az örökkévalóságnak játszani.

– Olykor bocsánatot kér a zenekartól: elnézést, rossz volt az elképzelésem?

– Ilyen is előfordulhat. De ha az ember az arany középutat keresi – márpedig én ezt teszem –, találkoznia kell a többség egyetértésével. Az embernek meg kell tanulnia, melyek azok a helyzetek, amelyekben kérlelhetetlen döntéseket kell hoznia, és melyek azok, amelyeknél csak a demokrácia gyakorlata szülhet eredményeket. A túlzott kompromisszumkeresés zsákutcába visz. Botrány, hogy Budapest körül nincs gyűrű. És miért nincs? Mert túlzásba visszük a demokráciát. Ha három ember él azon a területen, ahol az utat meg kellene építeni, már megakadályozzák. Egy zenekart így biztos nem lehetne vezetni.” (2005. április 28.)

*

„– A Süddeutsche Zeitungnak azt mondta: a Nemzeti Filharmonikusoknak 11 zsidó és 11 cigány származású tagja van. Ez több hazai médiumban kiverte a biztosítékot, a baloldalon rasszistának bélyegezték.

– A Kárpát-medencében nagymérvű a keveredés, hála Istennek, azért maradtunk fenn, és rendelkezünk a túlélés és kitartás képességével. És soroltam a nemzetiségeket, amiben természetesen benne van a cigány és a zsidó is. Nem szeretnék magyarázkodni, de amikor az újságíró »számszakilag« rákérdezett, valahogy úgy fogalmaztam: körülbelül ennyi zsidó, illetve cigány származású muzsikusunk van, mert az együttesünk ilyen szempontból az ország lakosságának »leképezése«. És hozzátenném: ettől is ilyen jó és tehetséges! Normális közösségben természetes, hogy ezek a dolgok felmerülnek. Rólam is mindenki tudja, hogy angyalföldi proligyerek vagyok, miért tabutéma ez? […]

– A német interjú felütését magyar művészek, köztük Fischer Iván, Schiff András és Fischer Ádám külföldi nyilatkozatai, illetve diszkriminációról, antiszemitizmusról és homofóbiáról szóló brüsszeli petíciója adta.

– Egyesek valótlanságokat állítanak az országról, mások pedig egyoldalúan láttatják, s csak az egyik szempont alapján fejtik ki a véleményüket, általában külföldön. Ez engem sért, pláne olyan emberek esetében, akik nem is élnek itthon. Én itt élek, és szerintem jobban, objektívebben látom a helyzetet. A magyarországi – ne tagadjuk: létező – konfliktusok nem lesznek attól sem kisebbek, sem nem kerülünk közelebb a megoldáshoz, ha kiterjesztjük az egész országra, s elmondjuk külföldön, milyen pocsék egy hely ez! […] Amikor a The Observer című angol lap azt írja rólunk, hogy »randa kis állam, amiből visszataszító bűz árad«, remélem, hogy nem Perényi Miklósra, Ránki Dezsőre, Jandó Jenőre vagy csekélységemre gondol. Évtizedek óta mondom, hogy a teljes kultúrát a mindenkori kormánynak kell támogatni. Akár a politikai jobboldal, akár a baloldal volt hatalmon, ezt mindig türelmesen elmagyaráztam, aztán nem történt semmi.

– A hazai sajtó pedig mintha szándékosan félreértette volna az interjúját.

– Torzképet lát az, aki rossz szemüveget vesz föl. De engem sem a baloldal atyáskodó dorgálásai, sem a jobboldal hőbörgései, illetve vállon veregetései nem érdekelnek.” (2011. március 10.)

*

„– Mi bántja most az igazságérzetét?

– Egy stadionnal kevesebbet lehetne építeni, és abból helyrehozni a zeneiskolák, a zeneoktatás ügyét, visszahozni a Kodály-módszert a maga teljességében. Külföldön remekül működik, akkor itt miért kellett ellehetetleníteni?

– Kamuti Jenő, miután átadta önnek a Fair Play Életműdíjat, azt nyilatkozta: a becsületesség és a tisztesség hiánya napjainkban kitapintható.

– A tisztességtelenség, nemtelenség, vagy inkább azt mondanám: a pofátlanság valóban kitapintható. Milliárdos nagyságrendben úsznak el közpénzek, lassan már minden napra jut egy leleplezés. A fiatalok előtt nincs perspektíva, a legújabb kori népvándorlás nem csupán a határainkat fenyegeti, abban – akár tetszik ez egyeseknek, akár nem – mi, magyarok is részt veszünk. […] A bűnmegelőzés, a bűnüldözés nemigen hatékony, igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás folyik, népesedéspolitikánk – és az ezzel összefüggő segélyrendszer – elhibázott, a nép pedig nagy átlagban nem művelődik, a bulvár tombol. És összeszorul a szívem, hogy nem tehetek többet, mint egy születésnapi koncert, azokért, akik éheznek, fáznak és fenyegetve érzik magukat. […]

– Néhány éve komoly szívműtéten esett át: eszébe jut ez, amikor egy újabb születésnapi koncerten van túl?

– Persze. Több műtéten is átestem már – harminc-negyven éve fel vagyok készülve a halálra. Nem fog váratlanul érni. Sajnálom, hogy bizonyos elképzeléseimet nem tudtam korábban megvalósítani, de a jelentősebb terveimet valóra váltottam. Ha befejezném az új Bartók-sorozatot, nyugodt szívvel tudnék a hátralévő éveimben malmozni. Bár valószínűleg nem bírnám ki munka nélkül. Azt hiszem, egész életemben dolgozni fogok, amíg bírom.” (2016. június 2.)

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.