Az esélytelen diadala

/ 2017.10.11., szerda 17:29 /

Bob Dylan kitüntetése után sejteni lehetett, hogy a Nobel-bizottság idén megkísérli kiengesztelni az írókat és az olvasóközönséget: köztiszteletben álló, népszerű szerzőt nevez meg, aki megköszöni és időben átveszi a díjat.

A 63 éves, japán születésű angol író, Kazuo Ishiguro ideális választás az elmúlt év botránya után. Már első nyilatkozatai is jelzik, hogy megtiszteltetésnek tartja a kitüntetést, tehát az amerikai dalnokkal ellentétben minden bizonnyal ott lesz a decemberi stockholmi díjátadón, és megindító beszédet mond majd a reményvesztett kor reményeiről.

Ideális jelölt Ishiguro azért is, mert pályája azt példázza, hogy a kultúraváltás nemcsak visszavet, hanem előre is visz. A Nagaszakiban született kisgyerek ötéves, amikor édesapja Angliában kap munkát, s a család vele költözik. Kazuo, bár származását, szülei múltját sosem tagadja meg, a kiváló iskolák után brit író lesz, akinek tanárai nagy jövőt jósolnak. A magyarul A dombok halvány képe címmel megjelent első regényében (1982) még Nagaszaki a fontos helyszín, hiszen onnan származnak el a főszereplők, ám a jövő már Angliában szövődik. Olyan nemzedék lép színre, amely szakít az ősök küldetéstudatával, nem hiszi, hogy a japánok Isten kiválasztott népe volna, nem akar háborúzni, csak tisztességgel, ha kell, szürkén élni az életet.

Lehetne ez az alig kétszáz oldalas regény kissé keserű szájízű, publicisztikus fércmű, amely megnyitja a brit irodalom kapuit a múltját megtagadó ifjú japán–angol író előtt, de nem az, hála Ishiguro remek figurateremtő képességének és erkölcsi emelkedettségének. Már itt megmutatkozik az a nagy empátia, amellyel pályája során az idős emberekhez közeledik. Úgy véli, hosszú életük tapasztalatai, kínjai révén épp eleget bűnhődtek már, ne ítélkezzen felettük a zöldfülű fiatalság. Az akkor 28 éves Ishiguro a nemzedékeket nem szétválasztani, hanem összekötni szeretné. A Nobel-bizottság e szempontból is körültekintően járt el.

Mindezek tetejében szól még egy nyomós érv a kitüntetése mellett. A Bob Dylanhez hasonlóan dalszerzőként és beatmuzsikusként induló szerző nem írt áttekinthetetlenül sok művet. Többéves szünetek után jelentkezett újabb és újabb regénnyel (A lebegő világ művésze, 1986; Napok romjai, 1989; The Unconsoled, 1995; Árva korunkban, 2000; Ne engedj el…, 2005; Az eltemetett óriás, 2015.), s eközben csupán négy színdarabot írt. Ráadásul egyik regénye sem hasonlít a másikhoz. Nem lehet beskatulyázni, ami manapság ugyancsak nagy előny, mondjuk a japán vetélytárs, Murakami Harukival szemben, akit a fogadóirodák évek óta Nobel-díjjal jutalmaznának. (A rossz nyelvek szerint Ishiguro megmentette az irodalmat egy vérbeli lektűrszerzőtől, hiszen a hagyományok értelmében Japán tíz évre ki van pipálva a listákról.)

Ishiguro besorolhatatlanságát mi sem bizonyítja jobban, mint a Svéd Királyi Akadémia titkárának, Sara Daniusnak a nyilatkozata: „Ha összeadjuk Jane Austent és Franz Kafkát, elénk járul Kazuo Ishiguro egy csukott kagylóhéjban. A recepthez már csak egy kis Marcel Proust szükségeltetik, és nagyjából már megvan, miféle művek kerülnek ki Ishiguro keze alól.” E tetszetős semmitmondást egyetlen dolog menti: ez a rokonszenves brit író örökösen kísérletezik, a rajongó kritikák után sem érzi úgy, hogy megtalálta a maga útját. Folyamatosan figyeli a közönséget is, melyet nem kiszolgálni akar, hanem megnyerni. És ezt hihetetlen tehetséggel teszi, 43 nyelven olvashatók a művei.

A Napok romjai és a Ne engedj el… című regényének filmváltozata közönségsiker lett. Utolsó regénye, a nálunk tavaly megjelent Az eltemetett óriás a Trónok harca rajongóit és a fantasyirodalom kedvelőit kívánja a bűvkörébe vonni. Lassan hömpölygő, mesebeli lényeket, kalandokat felvonultató hosszú könyv ez a felejtés és az emlékezet szerepéről az egyén és a társadalom életében.

Bár látszólag minden rendben van az idei irodalmi Nobel-díj körül, az olvasói vélemények megoszlanak. Az egyik tábor a kultúra halálát vizionálja, ha már egy „giccsíró” is méltó az elismerésre, a másik viszont abban reménykedik, hogy végre a perifériára szorított műfajok, a sci-fi és a fantasy is értéknek bizonyul az ítészek szemében is. A szakkritika még hallgat, mert eddig nem vette komolyan a friss Nobel-díjast.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.