„Csodálkozol a kokainistán?”

/ 2018.02.21., szerda 17:06 /

Két, méreteiben és a befektetett munka tekintetében is lenyűgöző kötet, Arany Zsuzsanna Kosztolányi-életrajza és Csáth Géza naplófolyamának zárókötete állítja ismét reflektorfénybe a híres szabadkai unokatestvéreket.

A Nyugat fénykorának két legvonzóbb, legelegánsabb férfiúja, a szálfatermetű, igéző tekintetű Kosztolányi Dezső (1885–1936) és ugyancsak kivételesen vonzó külleműnek tartott unokaöccse, Brenner József, alias Csáth Géza (1887–1919) az utóbbi évtizedek legtöbbet kutatott, legismertebb írói. Ennek ellenére sem hagy alább az érdeklődés munkásságuk iránt. A Csáth-kultuszban az irodalomtörténész, monográfus, a naplót sajtó alá rendező Szajbély Mihály és Molnár Eszter Edina mellett fontos szerep jut Szász János filmrendezőnek is. (A Csáth-művekből forgatott Witman fiúk és az Ópium – Egy elmebeteg nő naplója jelentős hazai és nemzetközi sikert aratott.)

A Kosztolányi-reneszánsz pedig a múlt század nyolcvanas éveitől töretlen, mikor is Esterházy Péter elhitette a művelt közvéleménnyel, hogy „bátyánk Kosztolányi”, azaz az írók közül vele vagyunk tegező viszonyban, ő áll legközelebb a szívünkhöz. Azóta nagy apparátussal megindult a kritikai kiadás, elkészült Szegedy-Maszák Mihály Kosztolányi-monográfiája (2010), s nyomában számos fiatal kutató érezte fontosnak, hogy újabb és újabb felvetésekkel gyarapítsa a szakirodalmat. (Arany Zsuzsanna több mint százoldalnyi jegyzetanyaggal dolgozik.)

Amikor Szegedy-Maszákot arról kérdezték, milyen nehézségekkel kell szembenéznie a Kosztolányi-kutatóknak, azt válaszolta, a legtöbb gond abból adódik, hogy nem ismerjük kellő mélységben azt a korszakot, amelyben a művek születtek. Tehát – tehetjük hozzá – minden korábbi, időtlen, steril műelemzés mellé mankó kell, makro- és mikrotörténelmi ismeretek, ha nem akarunk a felületen megrekedni. Az utóbbi évtized arra a sokáig megfellebbezhetetlen tételre is rácáfolt, hogy a naplókat, személyes feljegyzéseket el kell különíteni a szépírói munkásságtól. Bár ennek a „mindent az olvasó elé” felfogásnak vannak vadhajtásai, abban a laikusok is egyetértenek, hogy Móricz vagy akár Csáth Géza naplói segítenek műveik értelmezésében is. És legalább ennyire a kor, a történeti-társadalmi háttér megértésében, valamint abban, hogy hiányosságainkat felmérjük, tévképzeteinkkel leszámoljunk.

Elvágyódni és visszatérni

Mindkét író nemesi felmenőkkel is büszkélkedő, katolikus értelmiségi családban született. Az apák a Monarchia egyik legnagyobb magyar városának megbecsült polgárai. A településnek nemcsak villamosa van, hanem pazar szecessziós épületei, pezsgő szellemi élete, erős gimnáziuma, érdekes újságjai is, ahol minden helyi tehetség publikálhat, Csáth már 15 évesen. A továbbtanulás miatt kell otthagyni Szabadkát – igaz, Kosztolányi, bár az igazgató fia, az érettségit fegyelmi vétség miatt Szegeden teszi le.

A fiúk magától értetődő természetességgel illeszkednek be a fővárosi életbe. Nincs kisebbrendűségi érzésük. Becsülettel tartják az otthoniakkal a kapcsolatot, s ha nincs a két évig tartó, Lányi Hedvighez fűződő szerelem, Kosztolányi is elfelejti Szabadkát. Illetve tudata távoli zugában őrzi meg, mert kétéves pesti, majd bécsi tanulmányok után igazi fővárosi polgár lesz, apja bánatára diploma nélkül. Élete végéig megbecsült, jól kereső újságíró, és A szegény kisgyermek panaszai u tán az ország egyik legnépszerűbb költője.

Szabadka akkor tér vissza az életébe, amikor elfoglalják a szerbek, és Trianonban elcsatolják. Ki gondolta volna, hogy ő, a sármőr világpolgár zokog, és antológiát szerkeszt Vérző Magyarország címmel? Hogy újságcikkekben átkozza meg azokat, akik szerinte a trianoni tragédiát előidézték, vagyis Kun Béláékat? Hogy utóbb ugyancsak ő – aki a nemzetért való örökös aggodalmuk miatt nem állhatja a népi írókat, s aki mindig is az európai horizontot kémlelte – a területi revízióért olyan emberekkel köt szövetséget, akiket a háború előtt megvetett, és szorgosan küldi az anyagokat Szabadkára a még meglévő magyar újságoknak?

Csáth Géza, aki zenei és orvosi tanulmányokat egyaránt folytat, végül a kor legmozgalmasabban fejlődő tudománya, az elmegyógyászat mellett dönt. Lehetne országos hírű zenekritikus (érti Bartók és Kodály törekvéseit, könyvet ír Pucciniról), vagy, Bródy Sándor szerint, kiváló novellista. Ő minden akar lenni, és mindenben a legjobb. Szabadka ezt a lehetőséget nem kínálta fel. De ha már a fővárosban van, mindent megragad, hogy tisztában legyen önmagával. Kísérletezik a morfiummal, hogy megtudja, hogyan hat a szer az ember tudatállapotára. És nem tud leszokni. „Csáth Géza morfinista volt és – közvetlenül – a morfium ölte meg őt, harminchárom éves korában” – írja Kosztolányi a Nyugat 1919. 16–17. számában megjelent nekrológjában. Magánleveleiben hozzáteszi, hogy Csáth nem véletlenül lett öngyilkos, amikor szerb határőrök tartóztatták fel szülővárosa közelében. Nem tudta elviselni Szabadka elvesztését: „A magyar író Trianonba hal bele.” Mert élete utolsó szakaszában rádöbbent, hogy utálja Pestet, hogy pokolnak tartja a fővárosi létet. Igaz, már elveszítette irodalmi, zenei ambícióit.

„Gondolkozz az okain is tán”

Kosztolányi – aki magát gyakran Desirének hívta – nyilvánosan búcsúzva unokaöccsétől nem tesz említést arról, hogy Józsi, azaz Csáth Géza arra kérte, írja meg Jónás Olgával kötött házasságának rettenetes történetét, ami az asszony lelövésével ért véget. Kosztolányi elmebeteg képzelgésnek vette, hogy Olga hűtlen, csalárd képmutató. Nem osztozott unokaöccsének az elvetemült „zsidó nőkről” vallott felfogásában. Talán csak halála előtt, amikor végzetesen beleszeretett Radákovich Máriába, gondolt vissza Csáth siralmaira. Akkor beszélt barátjának, Füst Milánnak felesége elviselhetetlen anyagiasságáról, házasságuk kiüresedéséről, a Kosztolányiné-jelmezről, amely Ilonának nemcsak anyagi javakat, hanem irodalmi elismerést, színpadi szerepeket és társasági rangot is jelentett.

A közvéleményben Kosztolányi Dezső magánéletéről máig az a kép él, melyet a Kosztolányi Dezsőnéként fellépő Harmos Ilona alkotott meg az író életműsorozatában (!) megjelent kötetében. Ez az édes-bús történet rengeteg olyan kérdést nyitva hagy vagy éppen csak érint, ami felett az életrajzíró Arany Zsuzsanna nem siklik át. És elsőként szól arról, hogy a Radákovich Mária-szerelem nem közjáték volt, hanem jóvátételi és megtérési kísérlet, amellyel tragikusan szembejött a megkésettség, a gyógyíthatatlan betegség.

Csáth 1919-ben belehal az élet elviselhetetlen fájdalmaiba, amelyeket a morfium sem enyhít, sőt fokoz. Elborult elmével megöli feleségét, de öngyilkossága sikertelen. Gyógykezelni akarják, megszökik, s végrehajtja, amire készült. Kosztolányi tele van életenergiával. Ha nem újságcikket ír és drámát fordít valamelyik fővárosi színháznak, s nem hívják szerepelni, előadni, szépírói életművét írja – hihetetlen gyorsasággal. (Más kérdés, hogy sok mindent idővel átdolgoz.)

Mire jók a dokumentumok?

Részt vesz az anyanyelvvédő mozgalomban, tagja a Kisfaludy Társaságnak, elnöke a PEN-nek. Ezt a tempót dopping nélkül aligha lehet bírni. Nemcsak a Hajnali részegségben megénekelt negyven cigarettáról van szó, hanem a „más egyéb”-ről is, a rendszeresen használt morfium-, illetve ópiumtartalmú szerekről, amelyekről Csáth tragédiáját ismerve igyekszik megszabadulni. Retteg, nehogy úgy járjon, mint unokaöccse, aki „a szer beadagolása után többnyire olvasmányaiba merült, melyeket utóbb nem is válogatott. Egy silány újságcikk vagy egy középszerű regény teljesen kielégítette ilyenkor. Éles kritikája nem működött… Ez az igénytelenség volt az első jel, mely tragédiájára figyelmeztetett.”

Ha valamitől viszolyog Kosztolányi, az igénytelenség. Óvatosan adagolja hát a szereket, de a kényszerű megvonások után sem mond le róluk végleg. Nem pusztán csacska rímjáték a sokat idézett versike: „Csodálkozol a kokainistán, / s nem érted? / Gondolkozzál az okain is tán / – s megérted!”, s nem is csak Csáth Géza emlékének megőrzésére íródott. A külvilág szemében derűs Kosztolányi önmagáról is beszél itt. Hogy tudniillik képtelenség folyton-folyvást robotolni az illőnek és megfelelőnek vélt életnívóért, az adósságok törlesztéséért. Az 1919 elején megjelent Boldog, szomorú dal ezt a létállapotot rögzíti. „Van már kenyerem, borom is van, / Van gyermekem és feleségem. / Szivem minek is szomorítsam?” – indul a vers, majd leltárba véve a megszerzett anyagi és szellemi javakat, arra jut, hogy időközben elveszett a kincs, amire ifjúkorában vágyott, amiért hajdan porig égett. A jelen tényszerűen ennyi: „Itthon vagyok itt e világban / S már nem vagyok otthon az égben.” Olyan keserűség ez, amelyet egy költőnek muszáj feloldania. Még akkor is, ha mások, például Ady Endre esetében mélyen kárhoztatja az ajzószert, a napi öt liter bort.

A kevesebb talán többet segítene, mondja egy gondterhelt gimnáziumi magyartanár Arany Zsuzsanna közel hétszáz, sűrűn szedett, nagy oldalakon taglalt életrajzáról. A mű nem könnyű olvasmány, a szerző szándéka ellenére is közelebb áll a monográfiához, mint az angol típusú életrajzhoz. Lehet, hogy a tanításhoz jobban megszűrt anyag kellene, de a további Kosztolányi-portrék megalkotásánál megkerülhetetlen ez a könyv. És szükség lesz további kutatásra is, hogy valóban bátyánk lehessen a XX. század első felének kiváló költője, a legszebben, legmodernebbül fogalmazó író és tanítani valóan elegáns publicista.

Kevesebb talán több lett volna, mondhatja az olvasó szintúgy a Molnár Eszter Edina és Szajbély Mihály által szerkesztett Sötét örvénybe süllyedek. Naplófeljegyzések és visszaemlékezések 1914–1919 című kötetet forgatva. Bizony nehéz követni az el-elboruló elme rémképeit, a racionálisan jegyzett morfiumfogyasztás és -elvonás számszerű adatait, de elmondhatjuk, végre együtt vannak az anyagok. Minden, az is, ami szánalmassá teszi, az is, ami zsenivé emeli az írót. Mindkét könyv közelebb visz a korhoz, a nagy háború, a Tanácsköztársaság és Trianon megértéséhez. Olyan kérdésekben adnak fogódzót, olyan ügyeket árnyalnak, amelyek megítélésében máig nem tudunk egyezségre jutni. Ráadásul kedvet csinálnak a nagy művek újraolvasásához.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.