Közös hazánk: Róma

/ 2018.05.30., szerda 16:16 /

Sárközy Péter professzor közel negyven esztendőt töltött a római Sapienza Egyetem magyar tanszékének élén. Tanításról, kutatásról, az olasz–magyar kapcsolatokról és József Attiláról beszélgettünk – immár Budapesten.

– Mi kellett ahhoz, hogy valaki a hetvenes évek végén kijusson a római Sapienza Egyetemre tanítani? Összeköttetés? Politikai megbízhatóság? Párttagság?

– Családunkban sosem volt senki sem „a” pártnak tagja. Ráadásul, az egy személyből álló római magyar tanszék vezetése nem volt túl vonzó állás, mert nem járt nagy fizetéssel, és sokat kell dolgozni. Egyszerre kellett lektornak és egyetemi tanárnak lenni, magyar nyelvet tanítani kezdőknek, és ezer év magyar irodalmát, kultúrtörténetét egyetemi szinten előadni, szemináriumokat vezetni – mindezt olasz nyelven. Mindemellett rendszeresen részt kellett venni az egyetemi tudományos életben. Engem először a hetvenes évek elején a római magyar tanszéken tanító Szauder József bízott meg a Debreceni Nyári Egyetem kurzusain részt vevő olaszországi magyar szakos diákok oktatásával, majd az őt követő vendégtanár, Klaniczay Tibor professzor ajánlotta, hogy én váltsam fel a római magyar tanszék élén. Abban az időben Rómába a Magyar Tudományos Akadémia jelöltjeit küldték ki, ami azt is jelentette, hogy nem a káderszempontok, hanem a szakmaiság döntött.

– A szakmai előélet?

– Tíz évig tanítottam magyar irodalmat és olasz nyelvet az Eötvös Gimnáziumban, majd a doktorátus és a kandidátusi cím megszerzése után az ELTE olasz tanszékén kaptam docensi kinevezést, s mellette a magyar–olasz kapcsolatok kutatásával foglalkoztam az Irodalomtudományi Intézetben. Húsz éven keresztül tanítottam a Debreceni Nyári Egyetemen, és mindig szívügyem volt a magyar kultúra külföldi megismertetése. Szóval az MTA kiküldetésében különösebb bonyodalmak és protekció nélkül sikerült vendégtanári megbízatást kapni, és ezt követően egy olasz nemzeti pályázaton elnyerni a végleges kinevezést a Római La Sapienza Egyetem magyar tanszékvezetői állására. Így családommal együtt kiköltöztünk Rómába. A tanév alatt Rómában, a téli és nyári szünetben itthon éltünk. Ez szépen hangzik, de nem volt könnyű négyünknek egy fizetésből megélni, lakást bérelni, gyerekeket felnevelni. Főleg nem a feleségemnek.

– De mégiscsak Rómában éltek, ahova, ha jól tudom, mindig is vágyott. Honnan jött az Itália iránti vonzalom?

– Édesanyám apja trieszti olasz volt, így édesanyám is kiválóan beszélt olaszul. Már gyerekkoromban belém ültették az olasz kultúra szeretetét, ami gimnáziumi és egyetemi tanulmányaim során tovább erősödött.

– Mekkora az érdeklődés a magyar szak iránt a római egyetemen?

– Általában tizenöt-húsz hallgató jár a római magyar tanszékre.

– Ez sok vagy kevés?

– Szerintem elfogadható szám, ugyanennyi van a dán, a holland vagy a lengyel szakon is. De én a magyar mellett 15 éven át tanítottam összehasonlító irodalomtörténetet több száz olasz diáknak az olasz irodalom közép-európai kisugárzásáról, illetve a Monarchia irodalmáról. Jöttek hozzám magyar irodalom órákra történelem, sőt filozófia szakosok is, akiket a hun Attila, a magyar honfoglalás, Mátyás olasz humanista udvara, vagy Lukács György és Kerényi Károly munkássága érdekelt.

– Mikor mondhatjuk, hogy egy tanár sikeres?

– Ha szeretik a diákjai, és későbbi életükben fel tudják használni azt, amit nála tanultak. Az csak ráadás, hogy egykori tanítványaim közül nem egy kitűnő műfordító, mások elsőrangú irodalomtörténészek lettek, egyikük kiváló József Attila-kutató. Közben a tanszék önálló lektort kapott, és én is előreléptem az egyetemi ranglétrán, rendes egyetemi tanár címet szereztem. Így több időm maradt tudományos munkára, magyar–olasz művelődéstörténeti konferenciák szervezésére, amelyek anyagát kötetek sorában jelentettük meg. Mindemellett sikerült megalakítani az olaszországi magyarságtudománnyal foglalkozó kutatók hungarológiai központját, valamint egy olasz nyelvű hungarológiai folyóiratot alapítani Rivista di Studi Ungheresi címen, amelyet harminc éven át szerkesztettem.

– Harminchat év tanítás után ment nyugdíjba. Mennyire változtatta meg az életét, világlátását Róma?

– Mivel rendszeresen hazajártam, s dolgoztam az Irodalomtudományi Intézetben, sohasem szakadtam el Magyarországtól. Más kérdés, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy az igazi hazám mellett van egy választott hazám is, ahol nagyon jó volt élni. Olaszországban mindig lenyűgöz a látvány, ami naponta a szemem elé tárul, kedvesek az emberek, jó köztük élni. Ráadásul Rómában lépten-nyomon magyar emlékekbe botlunk, innen indult el a magyar irodalom, és legjobbjaink sűrűn visszatértek ide. Erről könyvet is írtam Róma mindannyiunk közös hazája címmel, és most adta ki a Szent István Társulat háromnyelvű könyvemet a magyarok római templomáról, a Santo Stefano Rotondo ókeresztény körtemplomról.

– Lenyűgöző a Róma-kötetből áradó gazdagság, hogy a XX. század első feléig ki mindenki töltekezett fel, kapott művészi, tudományos inspirációt az Örök Városban, de az az ember érzése, hogy a Római Magyar Akadémia mára sokat veszített jelentőségéből.

– Amikor Klebelsberg Kunó a Collegium Hungaricumok mintájára 1928-ban létrehozta a Római Magyar Akadémiát a gyönyörű barokk Falconieri-palotában, Gerevich Tibor művészettörténész professzor segítségével párját ritkító tudományos és művészeti központot teremtett. Gondoskodtak az ösztöndíjasok méltó elhelyezéséről, voltak műtermek, előadótermek, remek könyvtár. 1949 után az intézményt bezárták. A főépületben a nagykövetség és a konzulátus hivatali beosztottjainak alakítottak ki lakásokat. Az ösztöndíjas kutatókat és művészeket 1960-tól kezdték ismét Rómába engedni, akik mind a műteremlakásokból kialakított „ösztöndíjasszárnyban” lettek összezsúfolva. A könyvtár elvesztette tudományos jelentőségét, lekerült az alagsorba. Szörényi László barátom, a rendszerváltozás utáni római nagykövet mindent megmozgatott az akadémia érdekében, de az évek elteltével a hivatalok és hivatali alkalmazottak ismét visszafoglalták. A „programvendégek” miatt sajnos egyre kevesebb az ösztöndíjas kutató, pedig számukra alapították az akadémiát.

– Sebaj, kitágult a világ, az interneten minden elérhető. Az olasz kultúrát bárhol lehet már tanulmányozni.

– Először is: távolról sincs minden fent a világhálón. És itt elsősorban nem ösztöndíjas egyetemi diákokról van szó, hanem tudományos kutatókról, fiatal, de érett művészekről, akik hosszabb ideig élhetnének, kutathatnának és alkothatnának az európai kultúra és művészet örök városában. Másodszor: az ösztöndíjaslétnek az az értelme, hogy hosszabb ideig együtt legyünk és dolgozzunk külföldi kollégáinkkal, a kortárs művészekkel, megtanuljuk az ő szemükkel is nézni a világot, beleássuk magunkat az ő kultúrájukba. A tudományos és művészi ösztöndíjasok a szellem nagykövetei, akik sokszor hasznosabb munkát végeznek, mint a hivatásos diplomaták. Klebelsberg Kunó ezt pontosan látta. Sajnos azóta sincs hasonló formátumú kultúrpolitikus.

– Elégedettek lehetünk az olasz irodalom magyarországi jelenlétével?

– Az Európa Könyvkiadónál Lator László, Barna Imre és Magyarósi Gizella jól kézben tartotta, illetve tartja a modern és a kortárs olasz irodalom fordítását és terjesztését. Ami pedig a klasszikusokat illeti, nem feledkezhetünk meg Nádasdy Ádámnak a Magvető Kiadónál megjelent új Isteni Színjáték-fordításáról. Amikor Nádasdy nyilatkozatát olvastam arról, hogy szerinte miért nem korszerű Babits Mihály Dante-fordítása, közöltem egy nagyobb írást Babits védelmében. Aztán, amikor megjelent az új fordítás, beláttam, hogy a mai iskolázottságú magyar olvasók ebből a nem formahű, rímtelen, de rengeteg alapos jegyzettel ellátott munkából könnyebben meg tudják érteni a hatalmas művet. Ezt egy nagyobb recenzióban meg is írtam, elismerve Nádasdy fordításának komoly értékeit.

– Legtöbb tanulmányát az olasz–magyar irodalmi kapcsolatoknak szentelte, a legnagyobb vitákat mégis József Attila-könyvével és tanulmányaival váltotta ki. Miért érezte szükségét, hogy megszólaljon annak a költőnek a védelmében, akinek minden sorát elemezték már?

– József Attilát kamaszkorom óta nagyon szeretem, a XX. század egyik legnagyobb magyar költőjének tartom. Ezért nem tudom elfogadni, hogy a mai napig hamis legendák nehezítik az életmű befogadását.

– Felsorolná őket?

– Például az, hogy a proletár gyermekkor legendájának értelmében a korán elszenvedett sérelmek, nélkülözések okozták volna későbbi tragédiáját, holott az ő élményei nagyon hasonlóak voltak a külvárosi lumpen gyerekek életéhez. Amikor pedig nővérének jómódú ügyvéd férje gyámság alá vette, nagyjából mindent megkapott, amire szüksége volt a tanulmányai folytatásához – a szeretetet kivéve. Hamis legenda a Horger-ügy is: a kiváló nyelvészprofesszor megrótta, de nem tiltotta ki az egyetemről, letehette a vizsgáit, ahogy később Radnóti Miklós is, aki Horger korholása ellenére nyugodtan befejezte tanulmányait. Hamis legenda, hogy a Baumgarten Alapítvány soha nem méltatta elismerésre; kétszer kapott jutalmat, többször segélyt, a Nagyon fáj kötetre pedig megkapta a nagydíjat, igaz, akkor már nagyon beteg volt. Hamis színben tűnnek fel, elsősorban Vágó Márta és Szántó Judit visszaemlékezései alapján, József Attila társkapcsolatai is, mintha a költő minden nőben csak a mamát kereste volna, holott nagyon szép lányok és asszonyok fogadták el szerelmét. És még hosszan sorolhatjuk a kellően nem tisztázott kérdéseket, a kommunista pártból történt kizárásáról, betegségéről, freudizmusáról, végső tragikus döntéséről, amelyekről továbbra is legendák keringenek, és megakadályozzák a gyönyörű versek megértését.

– Mennyire ismerik József Attilát Olaszországban?

– Talán az egyik legismertebb magyar költő. Annak, hogy az ötvenes-hatvanas években több olasz fordítása és fordítója volt, politikai okai is voltak. Sajnos, nem mindegyik fordítója tudott magyarul, és nem mindegyikük volt jó költő. Épp ezért örülök, hogy sikerült rávennem a kilencéves korától Olaszországban élő jelentős olasz költőt, Tomaso Keményt a modern magyar költők fordítására, aki az olaszra még nem fordított versekből állított össze egy nagyszerű József Attila-kötetet.

– A Nap Kiadónál „Mért ne legyek tisztességes!” címmel megjelent kötetében botcsinálta József Attila-kutatónak mondja magát, ugyanakkor fontos közleményben mutat rá a költő és az olasz filozófus, Benedetto Croce szellemi kapcsolatára, érzékenyen elemzi a szeretet-és Isten-hiányt a Nagyon fáj című kötetben. Folytatja a témát?

– Sosem tartottam magam „hivatalos” József Attila-kutatónak, csak nagyon szeretem a verseit. Amit szerettem volna elmondani József Attiláról és költészetéről, azt 1990 után megírhattam, és három kiadásban meg is jelent. Magyar irodalomtörténeti tanulmányaim során fő kutatási területem a XVIII. századi magyar irodalomban jelentkező olasz hatások elemzése. Magyar–olasz összehasonlító irodalomtörténeti tanulmányaimat olasz és magyar nyelven is megjelentettem. Korábban a Nap Kiadó adta ki Itália vonzásában című kötetemet 2014-ben és 2015-ben. Írtam egy monográfiát Faludi Ferencről, a XVIII. század nagy jezsuita költőjéről, aki öt évig a római Szent Péter-bazilika magyar gyóntatója volt, most pedig, ha a Jóisten is megengedi, Kisfaludy Sándor petrarkista költészetéről szeretnék tanulmánykötetet készíteni. Irodalomtörténészként is félig magyar, félig olasz vagyok. Csokonait követve 'az olasz negédes kertjében szedtem drága narancsokat'.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.