„Nem lettem a népi baloldal költője”

/ 2018.03.21., szerda 19:02 /

„Amit végeznem kellett, elvégeztem, / elmegyek én is, mert az idő lejárt” – írja Őszvégi képletek című szonettciklusában Ágh István költő, aki életkorát meghazudtoló frissességgel figyeli a világot. Ha nem ünnepelnék országszerte, korát illetően tévedésre gyanakodnánk.

– Egyik versében megtört öregembernek látja az 57 éves Szabó Lőrincet, Babits ugyancsak idősnek mondja az ötvenes évei elején járó Vörösmartyt. Ágh Istvánról senki sem gondolja, hogy lejárt volna az ideje. Mi változtunk meg, vagy a kor?

– Szabó Lőrinc olyan hőfokon élt, hogy belefáradt az életbe. Talán Vörösmarty is. De manapság később öregszik az ember, mint akár fél évszázaddal ezelőtt. Sok oka van ennek, a nehéz fizikai munka eltűnésétől a többnyire javuló, de legalábbis kényelmesebb életkörülményekig. És másként is viszonyulunk az életkorhoz. Emlékszem, az idős Illyés Gyula micsoda tiszteletet parancsoló személyiség volt, szinte szólni sem mertünk a jelenlétében. Én meg itt állok nyolcvanévesen, és Pista, Pisti maradtam, legfeljebb Pista bácsi, és nincsenek körülöttem megilletődött tekintetek. Jó ideje nincsenek tekintélyek.

– De vannak az életművét a legmagasabb polcra helyező kritikák, megszületett Márkus Béla monográfiája, amely költői, próza- és esszéírói munkásságát egyaránt értőn elemzi, s a pályát nem tekinti lezártnak. A kerek születésnap persze számvetésre késztet. Milyen élmények formálták a személyiségét?

– 1938-ban születtem, hétéves lettem, mire véget ért a háború, amikor bejöttek az oroszok. Erre már tisztán emlékezem, korábbról képekre, hangokra, s arra, hogy folyton vártunk valakit haza, a bátyámat Pápáról, az egyik nővéremet Veszprémből, másikat Érsekújvárról. Emlékszem a hozzánk betelepített bácskai svábokra, a bácskai karpaszományos gyógyszerész házaspárra, a karácsonyokra, a húsvétokra, apám lovaira, Laci bátyám lengyel tiszti zubbonyára, amelyet a menekültektől szerzett. Szülőfalum, Felsőiszkáz a későbbi balatoni harcok hátországa volt. A németek hatalmas sátrat állítottak fel a falu közepén, ott javították a harci gépeket. Izgalmas volt. Aztán virágvasárnap előestéjén az oroszok legyújtóbombázták a települést, majd tévedésből hamarosan újra bombáztak minket, pedig az övéik már ott voltak. Mi a falu szélén laktunk, így megmaradt a házunk, de a szörnyű dúlásból kijutott; mindenünket elvitték az orosz katonák.

– Hogyan állt talpra a család?

– 1945-ben kivételesen jó volt a termés, az Isten valamit visszaadott abból, amit az oroszok elvittek. A rokonság összefogott, apám kapott kölcsönbe ökröket, lovakat, éppen a menekült hajdúszoboszlói polgármestertől. 1949-ben őt jelölték ki Felsőiszkáz kulákjának, mert akkoriban minden faluban kellett legalább egy kulák. Lesöpörték a padlást, a cséplőgéptől vitték el a gabonát, a földből a krumplit, beszolgáltattuk a húst, a tejet, a tojást. Emlékszem, a tyúkházban hizlaltuk a disznót, feketén, reszketve a falu szélén is. Apám rájött, ha kiadja a föld egy részét, nem lesz kulák, leveszik róla a bélyeget. Így tudtam továbbtanulni, már nem voltam osztályidegen.

– Tapolcán érettségizett, és 1956 szeptemberétől bölcsészhallgató, Eötvös-kollégista a budai Ménesi úton. Október 25-én súlyosan megsebesült a Kossuth téri sortűzben. Versben, prózában többször is írt erről. Nehéz lezárni a történetet?

– Sokszor elmondtam: amíg nincsenek meg a vérontás tettesei, nincs katarzis sem. Azt a napot soha nem fogom elfelejteni, nemcsak azért, mert Isten segítségével életben maradtam, hanem mert a 2-es villamos megállójában kiterített halottak látványa belém égett. Október 25. után a kommunisták egyetlen szavát sem hittem el. Ígérhettek bármit. November 17-ig kórházban voltam, aztán februártól folytattam az egyetemet.

– És magába fojtotta az élményeket?

– Nyilvánosan nem lehetett beszélni a forradalomról, de egymás között igen. Sőt: Nagy Imre kivégzésekor szigorlatoztam Pándi Pálnál, s ’56-ról, a halálos ítéletről beszélgettünk. Azt mondta: magának nem kell félni. A parlamenti vérengzés nekik is nagy blama volt. Megértőnek mutatkozott, s próbált meggyőzni Kádár igazáról. 1961-ben végeztem az egyetemen, megnősültem, ’62-ben megszületett Zsófi lányom. Dolgoztam külvárosi könyvtárakban, aztán a Népművelési Intézetben különös értelmiségi társaságban: ez volt az ilyen-olyan okból száműzöttek menedékhelye. Innen három évre szakszervezeti újságírónak szegődtem.

– Közben megjelent az első, majd a második verseskötete, József Attila-díjat kapott, ’67–68-ban Szkopjéban volt ösztöndíjas, tudhatjuk a lexikonokból. A száraz adatok azonban nem sokat mondanak a mára legendássá vált hatvanas évekről.

– Nem voltak olyan szépek, mint ahogy ma sokan lefestik őket. A nyomorúságot, az irodalomban, a képzőművészetben a nehéz megjelenést, az öncenzúrát valamelyest enyhítették a jó művek, a társasági élet, a barátságok. Bátyám, Nagy László révén sokakat ismertem, sokan kedveltek is. Elég hamar a saját utamat kezdtem járni. Hiába várta el Pándi és szegény Váci Mihály, nem lettem sem a népi baloldal, sem szocialista realizmus költője.

– Hanem?

– Két évig hallgattam az egyetemen Füst Milánt, baráti szomszédságban, egy házban laktam Sinka Istvánnal, érzelmileg is közel Juhász Ferenchez, jóban voltam Pilinszkyvel, összejártam Erdély Miklós avantgárd körével, Kondor Bélával. Volt, aki nemzedékem legnyugatosabb költőjének nevezett.

– Visszatérve a hatvanas évekre: 1961-ben rejtélyes haláleset rázta meg a közvéleményt. A korszak ünnepelt írója, Sarkadi Imre kizuhant a kiváló festő, Kondor Béla lakásának ablakából. A körülmények máig tisztázatlanok. Ön is jelen volt azon az estén. Mi történt?

– Kondor felesége, a híresen szép Kaufmann Ági felhívott, hogy megszerezte nekem az angol költők csak pult alól kapható antológiáját. Felmentem a könyvért, s ott ragadtam. Este tíz után telefonált Sarkadi, hogy itt volt a rádióban, beolvasta Gagarin űrrepülését üdvözlő írását, föl szeretne jönni. Aznap jelent meg A gyáva című kisregénye a Kortársban, amely valamiképp Kondorékhoz volt kapcsolható. Éjfélig beszélgettünk, vitatkoztunk, pálinkáztunk. Majd hazaindultunk, de ő az ajtóból visszafordult, hogy otthagyta a sapkáját. Vártuk, aztán nem találtuk a lakásban. Én szaladtam le, én láttam a járdára terülve. Sokan sem akkor, sem később nem hitték el, hogy Sarkadi csak részeg volt és vakmerő, s azt hitte, a sok hasonló mutatvány után egyensúlyérzéke ezúttal sem hagyja cserben. Célozgattak Kondorra meg a feleségére. Arra, hogy itt valami féltékenységi dráma is lehetett, de végül a rendőrség lezárta az ügyet, ami mindegyikünkben mély nyomot hagyott.

– Többet ittak akkoriban az írók, mint később?

– Nem hiszem; az írók is ittak társaságban, de azért nem az volt jellemző Kondor Béláékra. Gyakran jártunk olyan nyilvános helyeken, mint a Fészek klub vagy a Hungária kávéház, ahol szinte mindenki megfordult. Még nem volt szó népi és urbánus ellentétről.

– Ugorjunk az időben. 1978. január 30-án, 52 évesen váratlanul meghalt bátyja, Nagy László. Mi történt aznap?

– Otthon voltam délelőtt, még nem volt telefonunk. Bella István jött el hozzánk a letaglózó hírrel. Mentünk Lacihoz, majd az Írószövetség autójával rohantunk Iszkázra, hogy anyám ne a rádióból értesüljön fia haláláról. Elkéstünk. Vigasztalhatatlan volt. Feleannyi idős voltam, mint most. Ma már úgy tekintek vissza arra a napra, mintha egy másik világban történt volna. S az a múlt már csak az emlékházban van.

– „Mondhatatlan szégyen kíséri az öregkor adományát, miért élek, ha mások már nem élnek” – írja a már idézett Őszvégi képletek című versében. Másutt arról panaszkodik, hogy egyre kevesebb a felhívható név a noteszában. Kik hiányoznak legjobban?

– Huszárik Zoltán, akivel szomszédok voltunk a pesti Columbus utcában, Latinovits Zoltán, akivel sokat üldögéltem, beszélgettem a Fészekben. Nem akartam íróbarátaimmal kezdeni, mert nagyon hosszú a sor. Egykor minket, azonos évben jelentkező fiatalokat elneveztek Heteknek. Bár nem mi kezdtünk szövetkezni, mint a későbbi Kilencek, jóban lettünk, és nagyon hiányzik egykori legjobb barátom, a kiváló költő, Bella Pista, vagy Ratkó Jóska. Lázár Ervinnel és Vathy Zsuzsával rendszeresen összejártunk, pótolhatatlanok.

– Felesége, Széles Judit nem szakmabeli, textilművész, de láthatóan remekül működik a házasság. Ő tervezi a Nap Kiadónál megjelenő könyvei borítóját. Neki olvassa fel az új verseit?

– Most van házasságunk évfordulója, ötven éve élünk együtt. Ő kézművesként másképpen gondolkodik, bár nagyon ért az irodalomhoz is. Nem én olvasok fel neki, hanem ő olvassa fel nekem a legújabb verseket. Rögtön kihallom a hangjából, mit kell javítanom.

– A hatvanas, hetvenes években népiek és urbánusok még együtt diskuráltak az új művekről. Mikor fordult szembe a két tábor?

– Talán 1988 körül, amikor jöttek az új kánonteremtők, s bizonyos kérdésekben kizárólagosságot hirdettek, a kortárs magyar irodalom, de még a múlt nagy részét is kidobandónak ítélték. A kilencvenes fordulat után aztán drámaira fordult a helyzet. De azért mi Tandori Dezsővel, Orbán Ottóval barátok maradtunk. Az irodalmi élet szereplői nem vették észre, hogy maguknak is ártanak, ha egymást bántják. Lassan itt tartunk.

– Mikor lesz ennek vége?

– Félek, nem a közeljövőben.

– A fiatalok? Nyilván figyeli őket, már „hivatalból” is, mivel benne van a Bella István- és Zelk Zoltán-díj kuratóriumában.

– Az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan megtanultak írni. Rengeteg a jól megcsinált vers, de kevésnek tűnik az átütő tehetség, az egyedi élményanyag, a teremtő fantázia.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.