Philip Roth és a valaha volt legelegánsabb beszólás
 |
Philip Roth és Tom Wolfe |
Tegnap elhunyt az egyik leghíresebb élő amerikai író, a 85 éves Philip Roth. Nyolc nappal azután, hogy az amerikai irodalom (és újságírás!) elvesztette egy másik csillagát, a 88 éves Thomas Wolfe-ot.
Wolfe négy évvel ezelőtt adott interjút a Magyar Narancsnak, amiben Rothról is beszél. A kérdést és a rá adott választ ajáljuk most olvasóink figyelmébe. A mintapéldája annak, hogyan lehet egyszerre dicsérni és elegánsan odaszúrni:
– Azért csak akadnak jelentős regényírók... Az élők között például sokak szerint Philip Roth a legnagyobb...
– Ó, hát Roth, igen, ő valóban nagyszerű. Egy rossz szavam sem lehet. Ha van bibi az életműben, az csak annyi, hogy Roth csakis magáról ír, arról, ami személyesen vele esett meg. Úgy tudom, visszavonult, legalábbis ez a hivatalos verzió. Pedig egy ilyen szellemes embernek élete végéig írnia kéne a regényeket! Erre fogja magát, és visszavonul! Ki sem kéne mozdulnia a lakásából. Ez amúgy sem volt a szokása. A filozófus Ralph Waldo Emerson mondta egyszer, hogy minden emberben megvan egy nagyszerű memoár lehetősége, de nem minden emberben van meg a képesség, hogy az igazán fontos részleteket megkülönböztesse a jelentéktelenektől. Azt pedig még ő sem állította, hogy két könyv is kitelik egy emberéletből. Ez még az olyan nagy íróknak is probléma, mint Roth. Ha állandóan rájársz a saját élményanyagodra, előbb-utóbb meg fogsz szorulni. Még az olyan nagy 19. századi írók is, mint Dosztojevszkij, elfogadták, hogy olykor ki kell menni az utcára. Nem másért, csak azért, hogy megtudjuk, mi folyik a világban. Akkoriban ez még természetes volt. Ma már korántsem az.
