Szocialista szürrealizmus

/ 2017.10.31., kedd 16:23 /

Alekszandr Blok orosz költő 1918-ban úgy véli, az értelmiség legfőbb feladata meghallani a forradalom zenéjét. Nem ő az egyetlen, aki felhevült lélekkel bizalmat szavazott a bolsevikoknak, majd hamarosan megbánta.

A forradalom nem derült égből jövő villámcsapás – mondja Nyikolaj Bergyajev (1874–1948) világszerte ismert vallásfilozófus. Bekövetkeztéért legalább annyira felelős az a bűnös rezsim, mely életre hívta, mint talán kalandor természetű kirobbantói.

A forradalom utáni vágyakozás a XX. század első éveitől jelen van szinte egész Európában, elsősorban az értelmiség, a művészek körében. A „minden egész eltörött” életérzés magával hozza az új, teljesebb világ megteremtésének igényét. Makszim Gorkij már 1901-ben papírra veti A viharmadár dala című versét, amely a magyar iskolák november 7-i ünnepségének is elmaradhatatlan darabja volt 1989 előtt. „Vad vihar jő nemsokára!... / Viharmadár hangja szól így / villámlások közt merészen, / zúgó tengerár fölött is / győzelemnek prófétája: – Jöjj, vihar, s légy még erősebb!” (Lányi Sarolta fordítása)

Lelkesedésből letargiába

1918-ban aztán kiderül, hogy a Lenin vezette bolsevikok vihara az egyébként minden címmel, ranggal elhalmozott Gorkijt is letargiába taszítja, s írni kezdi a rendszer túlkapásait bíráló cikksorozatát, amely magyarul az Időszerűtlen gondolatok címmel vált ismertté a rendszerváltozás küszöbén. Leninnek fölöttébb kínos Gorkij kritikája, hiszen világszerte ismert író, aki ráadásul az Éjjeli menedékhely külföldi jogdíjaiból bőkezűen támogatta az emigrációban a forradalmi mozgalmat. Gorkijt nem lehet egyszerűen elhallgattatni, legjobb, ha gyógykezelésre küldik. (Ha a rendszernek szüksége van rá, időnként hazarángatják Olaszországból.)

De nemcsak vele van baj, hanem az oktatásügy élére kinevezett, több nyelven beszélő, művelt népbiztossal, Anatolij Lunacsarszkijjal (1875–1933) is. A következő párbeszéd 1918 elején hangzik el: „Lunacsarszkij: »Az imént hallottam szemtanúktól, hogy mi történt Moszkvában. A Vaszilij Blazsennij- és az Uszpenszkij-székesegyházat lerombolják. A Kremlt bombázzák. Ezer meg ezer áldozat. A harc vadállati dühvel folyik. Mi lesz még? Hová tartunk?! Én ezt nem bírom elviselni. Betelt a mérték. Nincs annyi erőm, hogy megállítsam ezt a borzalmat. Ilyen őrjítő gondolatok terhével nem lehet dolgozni. Ezért lemondok, és kiválok a Népbiztosok Tanácsából. Tudatában vagyok elhatározásom súlyosságának. De nem bírom tovább.« Lenin: »Hogy tulajdoníthat ekkora jelentőséget egyik vagy másik régi épületnek, akármilyen szép legyen is, amikor arról van szó, hogy megnyissuk a kaput egy olyan társadalmi rend előtt, amely összehasonlíthatatlanul szebbet képes alkotni, mint amilyenről a múltban valaha is álmodni mertünk?«”. Lunacsarszkij egy ideig marad, aztán szép lassan háttérbe szorul, mígnem a nagy perek előtt Sztálin nagykövetnek küldi Spanyolországba, s útközben meghal.

Emigráló nemzedék

Alekszandr Blokot (1880–1921) csak a korai halál menti meg a szovjethatalommal való konfrontációtól. Ő, aki óva intette a finnyásságtól az értelmiséget a forradalom után, aki Tizenketten című, a vörös őrség fölöttébb különös, gyilkossággal terhelt éjszakai járőrözését megidéző poémáját azzal zárja, hogy „Jézus Krisztus megy az élen”, naplójában elviselhetetlennek mondja a rezsimet.

A bolsevik hatalomátvételhez sokan semmiféle illúziót nem fűztek. 1918 és 1922 között közel hárommillió ember hagyta el az országot. Távozik a három nyelven kiválóan beszélő Nabokov család. A Lolita később világhírű szerzője mindössze húszéves volt. Emigrál Ivan Bunyin (1870–1953), aki 1933-ban irodalmi Nobel-díjat kapott, s Elátkozott napok címmel írta meg a bolsevik forradalom általa megtapasztalt borzalmait. (Bár a Nobel-díj odaítélésében a politikának is szerepe volt, Bunyin finom, érzékeny nyelvművész, máig elevennek ható író.) Elhagyja hazáját az oldalági Tolsztoj-rokon, Alekszej Tolsztoj (1883–1945), aki aztán öt év múlva hazakéredzkedik, és Sztálin kiszolgálójaként ismét főúri életet él. Kétségtelen tehetsége ellenére a művészvilág mélyen megvetette a szovjetek szája íze szerint átírt regénytrilógia, a Golgota és a Sztálin-díjas Első Péter szerzőjét, akit mindenféle kitüntetéssel elhalmoztak, képviselővé, akadémikussá választottak. Végtére is jó mutogatni egy szovjet grófot a kétkedő külföldieknek.

Távozik negyvennyolc évesen Alekszandr Kuprin (1870–1938), a joggal népszerű, ma is hódító elbeszélő (Párbaj, Szulamit), aki még Leninnek is elmondta lapalapítási terveit. Elmegy természetesen a nagy misztikus, a világhírű Dmitrij Merezskovszkij és társa, Zinaida Gippiusz. Elmenekül a legtehetségesebb költőnő, Marina Cvetajeva (1892–1941), akinek férje a polgárháborúban a fehér gárdához szegődött. A Rilke és Paszternak által is nagyra értékelt Marina 1939-ben hazatért, de 41-ben önkezével vetett véget életének.

Kezdetben az emigráció önkéntes döntés volt. Az állam 1922-ben már rendeletet hozott, hogy kinek kell elhagynia a hazáját. Kijelölik a nemkívánatos személyeket. Fellebbezésnek helye nem volt – idézi fel a történteket Bergyajev, aki magát baloldali kereszténynek vallotta. Sokan úgy vélték, inkább meghúzzák magukat, inkább hallgatnak, hogy egyszer majd őszintén beszélhessenek szülőhazájukban. Anna Ahmatova (1889–1966), a későbbi Nobel-díjas Joszif Brodszkij mentora, a korszak erkölcsileg feddhetetlen, kiváló költője kifejezetten irtózott az emigrációtól, mélyen megvetette a hazájukra fenekedő emigránsokat. (Hogy mennyire megosztott volt az emigráció, arról Nyikolaj Bergyajev adta a legélesebb képet.)

Borisz Paszternak (1890–1960) fiatalon a forradalmat tisztítótűznek látta, s az emigráció eszébe sem jutott, sőt Majakovszkij balos köréhez társult. Hogy a tisztítótűz miként tett tönkre életeket, arról később a Zsivago doktorban beszél, amiért Nobel-díjra jelölték, és amelyet az ellene indított hajsza miatt kénytelen volt visszautasítani.

Nem akarta, illetve a harmincas években már nem tudta elhagyni hazáját Iszaak Babel, Oszip Mandelstam, Borisz Pilnyak és a sztálini megtorlás további több száz művészáldozata. (A lenini vörösterror rovására csak a forradalom előtt nagy tiszteletben álló szimbolista költő, Nyikolaj Gumiljov 1921-es agyonlövését írják.) Mihail Bulgakovtól (1891–1940) állítólag megkérdezte Sztálin, miért nem megy el. Ő azt felelte: orosz író nem élhet Oroszország nélkül. És valóban: ha Bulgakov emigrál, akkor – élményanyag hiányában – nincs A Mester és Margarita, nincs Kutyaszív, Színházi regény.

Majakovszkij köpése

Hogy kik érezték jól magukat a hőn vágyott 1917-es viharban? Volt, aki visszautasíthatatlan pozíciót kapott, dácsát, dupla fejadagot az éhínség idején, utazhatott a világban az állam pénzén. Ne feledjük, Lenin alatt kezdődött az írók látványos megvásárlása. Volt, aki egyszerűen gyáva volt. De akadtak, akik őszintén hittek, akik esküdt ellenségüknek tekintették a burzsujokat, a polgári kultúra megátalkodott rajongóit. Jelena Bulgakova, Bulgakov özvegye meséli a hatvanas években, hogy a nagy hatalmú Majakovszkij szó nélkül leköpte őket az utcán mint ellenségeket. Aztán Majakovszkij, aki agitatív bökverseket, Lenin-poémát írt, Verset a szovjet útlevélről, s mélyen elítélte legnépszerűbb kortársa, a falu, a szerelem és a kocsmás Moszkva költője, Szergej Jeszenyin (1895–1925) öngyilkosságát, öt évvel később, 1930- ban ugyancsak végzett magával. Meg volt győződve, talán nem is alaptalanul, hogy állandóan figyelik.

Márai Sándor az ötvenes évek elején Ulysses fedőnéven olvasta fel jegyzeteit a Szabad Európa Rádióban. Egyik 1952- es írásában azon kesereg, hogy mennyi borzalmas szocreál szovjet mű jelenik meg Magyarországon. Ezekkel a könyvekkel nemcsak az a baj, hogy rontják a közízlést – állította –, hanem hogy elveszik az emberek kedvét a világ élvonalában lévő orosz irodalomtól. 1956 után valamelyest enyhült a szovjet nyomás, de annyi rossz és érdektelen könyv jelent meg, hogy az igazán jó írókra és költőkre nem maradt figyelem.

Mióta szabaddá vált a könyvkiadás, rengeteg mindent pótoltunk. Ma már hozzáférhetők Gorkij publicisztikái, Bergyajev nagy tanulmányai, Remizov, Bunyin és mások forradalmi élményei. Csak épp nem akarunk szembesülni az orosz nép, az orosz irodalom szenvedéstörténetével. Ahogy egy moszkvai kutató megjegyezte, a baljós múltra már az oroszok sem kíváncsiak.

* * *

A nyomorgó Malevics és a csillogó Chagall

Az 1917-es forradalom nemcsak az irodalmi életben hozott fordulatot, hanem a művészet minden területén. Elhagyja az országot a zeneszerző, zongoravirtuóz Szergej Rahmanyinov. Nem tér haza párizsi vendégszerepléséről minden idők egyik legnagyobb basszistája, Fjodor Saljapin. A három narancs szerelmese amerikai bemutatója után Párizsba költözik Szergej Prokofjev, s csak 1932-ben tér haza. Párizsban marad a forradalom után Szergej Gyagilev társulata, a világhírű Orosz Balett a maga szupersztárjaival. Marc Chagall, a népszerű festőművész 1923-tól Párizsban működik. Vaszilij Kandinszkij 1922-ben dönt a francia emigráció mellett. A 100. évforduló alkalmából Londonban együtt mutatkoztak be az orosz avantgárd mesterei, a moszkvaiak, párizsiak, berliniek. A maradást választó, nyomorgó Kazimir Malevics és a csillogó Chagall.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.