Vall a Saul fia főszereplője: „Isten ott volt a gázkamrákban”

/ 2015.06.18., csütörtök 11:00 /
Vall a Saul fia főszereplője: „Isten ott volt a gázkamrákban”

Ha Isten létezne, nem hagyta volna, hogy ez történjen – szól a holokauszt utáni ateista érv. A cannes-i nagydíjas Saul fia főszereplője szerint viszont Isten a gázkamrákban is ott volt. A New Yorkban élő, egykor rabbinak készülő Röhrig Géza költőt elsősorban nem az időközben Oscar-díjra jelölt filmjükről, hanem a hitéről kérdeztük. Nagyinterjúnk a friss Heti Válaszban.

Bár Röhrig Géza az elsők között lép be – majd távozik – a Fideszből, a 80-as években a Huckleberry nevű punkzenekar frontembere; később Szabó István osztályában tanul filmrendezőnek, ám sem politikus, sem hivatásos zenész, sem direktor nem lesz. Egyetemi évei alatt előbb Varsóba, aztán Krakkóba utazik. A dél-lengyelországi város közelében lévő egykori auschwitzi haláltáborban tett látogatása megváltoztatja életét. 1995-ben megjelenteti első verseskötetét (Hamvasztókönyv);előbb Izraelbe, majd New Yorkba költözik, ahol később a Jewish Theological Seminaryn szerez tanári diplomát.

Éppen e fordulatos életút miatt kérdeztük nem csak Nemes László Saul fia című filmjének főszerepéről, hanem hitéről is. Miért gondolja például, hogy Isten a gázkamrákban is jelen volt? Mit gondol Kertész Imre „holokausztipar” kifejezéséről? Interjúnkból az is kiderül, mit mondott Röhrig Géza Steven Spielbergnek, amikor találkoztak, miért hozza szóba Novák Előd jobbikos képviselőt, s miért mondja: „Én nem tudok, de nem is akarok szabadulni az Istentől.”

 

A Röhrig Gézával készült interjúnk teljes szövegét megtalálja a június 18-i Heti Válaszban, amelyet elektronikus formában megvásárolhat a Digitalstandon is.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.