valasz.hu/vilag/meghokkento-velemeny-az-ukran-valsagot-a-nyugat-robbantotta-ki-76466

http://valasz.hu/vilag/meghokkento-velemeny-az-ukran-valsagot-a-nyugat-robbantotta-ki-76466

Rekordnézettség a második elnökjelölt vitán

/ 2012.10.17., szerda 08:03 /

Most vagy soha hangulat uralkodott az Obama-stábban a második televíziós elnökjelölti vita előtt, amit a New York állambeli Hempstead városának Hofstra Egyetemén tartottak kedden este. Rekordszámú néző kísérte figyelemmel az összecsapást.

Obama számára a tét nem volt kisebb, mint az első vita utáni republikánus előretörés megállítása. Ehhez vissza kellett állítania a vezetői képességeibe vetett hitet, megmutatnia, hogy képes harcolni elveiért, gazdasági, külpolitikai céljaiért, hogy képes leleplezni Mitt Romney „szélkakasságát". És mindezt egyszerű, világos nyelven kifejezésre juttatni, nem az egyetemi katedra magasából.

A legelszántabb demokratáknak még az is megfordult a fejében, hogy milyen jó lenne, ha Obama beteget jelentene, és a párt legjobb kommunikátora, a volt elnök, Bill Clinton helyettesítené. Clinton már egyszer megmentette Obamát, amikor a demokrata konvención kiváló beszédben magyarázta el az embereknek a gazdasági helyzetet, körvonalazta  Obama érdemeit a zuhanás megállításában. Clinton gúnyolta egyébként a legszellemesebben Romney-t  az első vita után, mint azt az ügynököt, aki a sikeres üzlet megkötéséért bármit hajlandó ígérni.    

Az első vita után az ország hangulata megváltozott, egyre többen álltak át Romney-hoz, mint ahhoz a politikushoz, aki ki tudja vezetni az országot a gazdasági válságból. Az ingadozó államokban, mint Florida, Colorado, Virginia is előnyt szerzett a republikánus jelölt. Érdekes, hogy az addig Obamát támogató női szavazók is lassan átpártoltak hozzá.

A második televíziós vitát lakossági fórumhoz hasonló formában bonyolították le, azaz a két jelölt a közönség soraiból kaphatta az előre megszűrt kérdéseket a belpolitika, a gazdaság és a külpolitika tárgykörből. A moderátor, a CNN tapasztalt műsorvezetője végig kézben tartotta a programot.   

A kérdések az állásteremtést, adóreformot, energiapolitikát, az állami költségvetési hiányt firtatták. Az amerikaiak számára oly fontos adópolitikát a két jelölt másképpen látja. Míg Obama megemelné a felső tízezer adóját, Romney mindenkiét leszállítaná, és az adókibúvókat megszűntetné. De részletekbe nem bocsátkozott. Míg Mitt Romney az elmúlt négy év sikertelenségével vádolta az elnököt, Obama a kudarcos Bush-évek gazdasági és külpolitikai irányzatának folytatását látta Romney elképzeléseiben. Megegyeztek ellenben egy átfogó bevándorlási reform szükségességében.  

Nem lesz változás a fegyverviselésben, az erőszak letörését a törvények betartásában, a család, iskola szerepének növelésében látja mindkét jelölt.  

Mitt Romney keményebb politikát hirdetett meg a valutával manipuláló Kínával szemben, de részletekbe itt sem bocsátkozott. A líbiai diplomata merénylet eltusolásával vádolta az Obama-adminisztrációt.

Mitt Romney változatlanul határozott, biztos, időnként agresszív benyomást keltett, az új közegben való szereplésre hivatásos színészek, rendezők készítették fel. Ezúttal egy új, élénk, támadó, agresszív Barack Obama vitatkozott vele, aki érezte, hogy minden lehetőséget ki kell használnia.   

A vitát Obamának ítélték az első szakértők, de nem biztos, hogy ez elég lesz a viadal megfordításához.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.