Erdogan nagy játszmája

– Recep Tayyip Erdogan tizenkilencre lapot húzott, amikor egy napra tette az elnökválasztás első fordulóját és a parlamenti voksolást. Sokak szerint ezzel nagy kockázatot vállalt, mert a közvélemény-kutatások nem jelzik egyértelműnek az elnök és pártjának győzelmét. Erdogan mégis ennyire biztos a dolgában?

– Erdogan számára van kockázata a két voksolásnak. A török elnökválasztás kétfordulós, és a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint az első fordulóban Erdogan nem lesz képes megszerezni a voksok 50 százalékát, plusz egy szavazatot.

– Nem volna ez óriási presztízsveszteség neki?

– De, mert amikor 2014-ben választották államfővé, elsőre sikerült győznie. A mostani második fordulóban a legerősebb ellenzéki jelölt lesz a kihívója. Az előrejelzések szerint ekkor már Erdogan győzni fog, ha nem is elsöprő többséggel. A jelenlegi állás szerint ugyanis egyetlen ellenzéki jelölt sem olyan népszerű, hogy képes legyen az összes szavazatot begyűjteni az Erdogan-ellenes erőktől.

– Miért vált Erdogannak ennyire sürgőssé, hogy a jövőre esedékes elnök- és parlamenti választásokat is idén június 24-re tűzze ki? Pártjának szilárd többsége van a parlamentben.

– Gazdasági okokból. Az utóbbi egy évben a török nemzeti valuta folyamatosan gyengült a dollárral és az euróval szemben. A líra idén már 20 százalékot veszített értékéből. Ennek inflációt generáló hatása van, és feltételezhető, hogy a kormány ezt rövid távon nem lesz képes kezelni. Viszont a marxista–leninista és szeparatista Kurd Munkáspárt (PKK) elleni eredményes belháborút és a szíriai Afrin városának elfoglalását a társadalom kedvezően fogadta, az elnök és a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) ezt szeretné a mostani, még viszonylag kedvező gazdasági körülmények miatt kihasználni.

– Törökország átlagos évi GDP-növekedése négy-öt százalék között van – tavaly 7,5 százalék volt – és a nemzetközi előrejelzések hasonló mértékű gazdasági eredményeket jósolnak. Mitől gyengül mégis a török valuta?

– A 2016 nyarán történt katonai puccskísérlet pénzügyi bizalmi válságot indított el Törökországgal szemben. A három nagy amerikai hitelminősítő intézet már a katonai beavatkozás után megvonta a befektetési ajánlású államadós-besorolást az országtól. A Moody’s egyenesen a bóvli kategóriába sorolta Törökországot, mert a puccskísérlet és az azt követő tisztogatások, letartóztatások megrendítették a török intézményekbe vetett bizalmat. A négy-ötszázalékos GDP-növekedés már nem győzte meg a hitelminősítőket a gazdaság stabilitásáról.

– De a lírával akkor még nem voltak problémák.

– A lírával valójában már évek óta voltak gondok, de leértékelődése az utóbbi egy-másfél évben gyorsult fel. Törökországnak, főként a magánvállalati és banki szektor eladósodottsága miatt, 2016-ban kiemelkedően magas, 156 milliárd dollárnyi külső törlesztési kötelezettsége volt, az éves GDP 26 százaléka. Ez akkor is problémát okoz, ha egyébként az államadósság mértékét alacsony szinten tartották – jelenleg a GDP 43 százalékán áll. (Magyarországé 74 százalék, Görögországé viszont 117 százalék – a szerk.) Ehhez járult hozzá, hogy a kőolajat Oroszországból, Iránból, Irakból és Katarból kell behozni. Ankara ezért ki van téve a nyersanyaghordozók okozta áringadozásnak, ami szintén sebezhetővé tette a gazdaságot. A külföldi befektetők szabadulni kezdtek a lírától. Az eladási hullám mellett a gazdaság túlfűtöttsége, az állam által erőltetett hatalmas építőipari beruházások, az alacsonyan tartott kamatok – ezen épp most változtatott a jegybank – és a nemzetközi befektetési környezet új kihívásai is közrejátszottak a változásokban. A jelek szerint Törökország elveszítette a feltörekvő országok közti korábbi „bezzegország” minősítését.

– Úgy is alakulhat a helyzet, hogy a 600 főre bővített törvényhozásban az AKP-nak nem lesz meg az abszolút többsége?

– Ez elsősorban a kurdok választási szereplésén múlik. Három párt körül alakult ki politikai erőközpont. Az Erdogan mögött álló népi koalíció kitart a tavaly megszavazott alkotmánymódosítás mellett, vagyis hogy az elnöknek amerikai kollégájánál is szélesebb jogköre legyen, az ő kezében összpontosuljon a végrehajtó hatalom, bizonyos keretek között rendeleti úton kormányozhassa az országot, és megszűnjön a miniszterelnöki poszt. A kormányzó AKP-val és nacionalista szövetségeseivel szemben a legnagyobb ellenzéki erő az államalapító Kemal Atatürk alakzata, a Köztársasági Néppárt (CHP) és ugyancsak nacionalista támogatói. A köztársaságiak ellenzik az elnöki rendszert, de önmagukban még hatalomra kerülésük esetén sem volnának képesek módosítani, mert ahhoz népszavazás kellene. A harmadik politikai társulás a szintén ellenzéki kurd párt, vagyis a Népek Demokratikus Pártja és kisebb kurd csoportok együttműködése. Ha a kurdok elérik a parlamentbe jutáshoz szükséges tíz százalékot, Erdogan valószínűleg koalícióra kényszerülhet jelenlegi választási szövetségesével, a Nemzeti Mozgalom Pártjával. Ha viszont a kurdok kiesnek a törvényhozásból, akkor az AKP-nak akár kétharmada is lehet. Az AKP ugyanis 2002-ben úgy nyert 35 százalékos támogatottsággal majdnem kétharmadot, hogy a tízszázalékos küszöb miatt a kis pártokra leadott 45 százaléknyi szavazat sehová nem számított bele. Az AKP támogatottsága most 40-45, a kurdoké 11 százalék.

– Angela Merkel a voksolások utánra meghívta Németországba Erdogant. A kancellár honnan tudja, hogy a választásokat az elnök fogja megnyerni?

– Merkel sem mehet biztosra, de úgy néz ki, hogy hisz a papírformában, ezért hívta meg Erdogant. A tavalyi német–török diplomáciai csatározások után Berlinnek és Ankarának is az az érdeke, hogy oldja a feszültséget. Ismeretes: a német hatóságok 2017-ben megakadályozták, hogy török kormánypárti politikusok Németországban kampányoljanak a diaszpóra körében az alkotmánymódosításról szóló népszavazás előtt. Most sem felhőtlen a viszony a két ország között, mert a jelenlegi kampányban a németek megint betiltották az AKP választási demonstrációit, a török ellenzéki pártok viszont tüntethetnek. Sőt az EU által is terrorszervezetnek nyilvánított PKK és hívei is utcára vonulhatnak Németországban. Erdogan viszont számít a németországi hárommilliós török diaszpóra szavazatainak többségére, ahogy történt a tavalyi alkotmánymódosításról tartott népszavazáson is.

– Akkor mi az oka a nagy német–török barátkozásnak?

– A két állam egymásra van utalva. Törökország külkereskedelmének tíz százalékát Németországgal bonyolítja, s nem nélkülözheti a német befektetéseket és a legmodernebb technológia importját sem. Berlinnek meg az az érdeke, hogy minél több fegyvert adjon el Ankarának, hiszen az egyik legnagyobb fizetőképes hadiipari megrendelője. Merkel azt várja Erdogantól, hogy ha megnyeri a választásokat, változatlanul tartsa be a migránsok visszatartásáról Brüsszellel kötött 2015-ös megállapodást, s Törökország a Közel-Kelet és Európa között maradjon ütközőzóna.