valasz.hu/vilag/nem-csoda-hogy-meg-mindig-nem-szuletett-dontes-37436?orderby=csokkeno&numPerpage=20&hozzaszolas_oldal=2/

http://valasz.hu/vilag/nem-csoda-hogy-meg-mindig-nem-szuletett-dontes-37436?orderby=csokkeno&numPerpage=20&hozzaszolas_oldal=2/

Mi marad Helmut Kohl örökségéből?

/ 2017.06.21., szerda 15:47 /

A múlt pénteken, 87 éves korában elhunyt Helmut Kohl már életében legendává vált. Rendkívüli jelenség volt a XX. század második felének politikatörténetében, hiszen a történelmi tapasztalatokból levezetett stratégiai elképzelései mellett megvolt benne a politikai mindennapokhoz szükséges ravaszság, s mindehhez – ahogy ő maga is vallotta – a szerencse is kedvezett neki.

Életművének mérlege minden kétséget kizáróan pozitív, családi tragédiái, élete alkonyának méltatlan konfliktusai, európai politikai örökségének bizonytalan sorsa ugyanakkor alakjának tragikumát is jelzik. Rá emlékezve érdemes áttekinteni pályafutásának legfőbb céljait, azokat a szándékait és képességeit, amelyek segítették eljutni a hatalom csúcsára, s megmaradni ott tizenhat éven át.

A pártelnök

Amikor 1973-ban Kohlt a CDU elnökévé választották, a párt katasztrofális állapotban volt. Az 1969 óta regnáló szociálliberális koalíció képes volt a ’68-as korszellem jegyében, Willy Brandttal az élén erősíteni a szociális biztonság érzetét, egyúttal széles körben elfogadtatni, hogy a szociáldemokraták a társadalmi modernizáció letéteményesei – az Adenauer-éra gazdasági sikereinek megtartása és további kibontakoztatása mellett.

A 43 éves Kohl, hiába volt már 1969 óta Rajna-Pfalz tartomány miniszterelnöke, erős tájszólásával, a szövetségi politikában való járatlanságával nehezen tudta elhitetni magáról, hogy ő lenne példaképének, Konrad Adenauernek az örököse és lehetséges utóda a kancellári székben. A kereszténydemokraták fő gondja az volt, amit az Antall-kormány időszakából is ismerünk: nem értették meg, hogy a modern világ megváltozott körülményei között nem lehet a korábbról ismert, a maguk idejében tiszteletre méltó, de lejárt szavatosságú elképzelésekkel, politikai programokkal tartós eredményt elérni.

Kohlnak tehát úgy kellett modernizálnia a pártot, hogy ne veszítse el hagyományos táborát, a többségében katolikus, vidéki, kisvárosi választókat, ugyanakkor képes legyen megszólítani azokat is, akik egy korábban ismeretlen, a bevándorlás miatt egyre színesebb, modern német társadalom ideálját követték. Kohl tudta, hogy meg kell nyitnia a pártot az értelmiség felé, és erről akkor sem mondott le, amikor a felkínált párbeszéd helyett kezdetben csak gúnyt és visszautasítást kapott. Egyidejűleg a szociális piacgazdaság rendszerét ki kellett egészítenie egy korszerű, értékközpontú család- és oktatáspolitikával, amivel a „modern nőket” és az egyetemi világot is meg tudta szólítani. Ebben a modernizációs törekvésében sok párton belüli gáncs érte, de kitartott elképzelése mellett.

Amikor 1982-ben a szabad demokraták (FDP) a gazdaságpolitikát érintő súlyos belső konfliktus miatt felmondták a koalíciót, a konstruktív bizalmatlansági indítvány intézménye 1982. október 1-jén az ellenzék vezéréből csinált kancellárt. A Kohl által meghirdetett „szellemi-morális fordulat” persze hadüzenet volt a ’68-as tábornak, ám ezt a harcot már jelentős intellektuális háttérrel lehetett megvívni, ráadásul a párton belüli konzervatívokat is le lehetett csendesíteni. Kohl bátorságát és magabiztosságát jelzi, hogy 1983-ban már a választók elé állt: mert és nyert. A CDU közel 49 százalékos eredményével a kancellár minden alkalmasságával kapcsolatos kételyt el tudott oszlatni.

A történész politikus

Kohl tudta, hogy a német történelem nagy tragédiái mindig a fölösleges konfliktuskeresés következményei voltak. Nyugat-Németország gazdasági erejéhez nem fért kétség, a német egység hiánya ugyanakkor komoly trauma volt az idősebb nemzedék számára. A nemzeti érdekérvényesítésnek tehát olyan módját kellett megtalálni, ami nem kelt bizalmatlanságot az egyébként is gyanakvó partnerekben, türelmesen készíti elő a nemzetközi környezetet arra, hogy egy adott pillanatban a döntő lépést meg lehessen tenni. A NATO európai haderejének megerősítése, jelképes látogatások sorozata Franciaországban, Izraelben, Lengyelországban; a közép-európai államok, köztük hazánk jelentőségének felértékelése, óvatos gazdasági közeledés a peresztrojka előtti, majd látványos politikai offenzíva a gorbacsovi Szovjetunióhoz.

S mindeközben a német gazdasági teljesítmény által lehetővé tett nagyvonalúság humanitárius ügyekben, nemzetközi akciókban – így növelte lépésről lépésre a Német Szövetségi Köztársaság nemzetközi mozgásterét. Túlzás lenne azt állítani, hogy Kohl állhatatosan a német egység létrehozásán dolgozott, hiszen ő sem sejthette, hogy a nyolcvanas évek végén kibontakozó folyamatok hova vezetnek. De mélyen élt benne az a remény, amely már Adenauert is arra késztette, hogy az 1949-es alkotmányt provizóriumnak tekintse, s a föderatív rendszert bármikor kiterjeszthetővé tegye a keleti zónára.

Az európai egység kovácsa

Az 1984-es maastrichti szerződés létrehozása során világosan kirajzolódott Kohl európai integrációs ambíciója, ami – szintén az adenaueri hagyomány jegyében – számára csak szoros francia–német összefogásban volt elképzelhető. A kancellár előtt világos volt, hogy földrajzi elhelyezkedése és gazdasági ereje okán Németország Európa központi hatalma, amit az integráció elmélyítésével, az unió bővítésével és a közös fizetőeszköz megteremtésével lehet igazán jól pozicionálni, egyúttal a német egység esetleges veszélyei miatt aggódók számára is vonzóvá tenni.

Kohl kiválóan értette a módját, miként beszéljen úgy a közös európai jövőről, hogy közben a német érdekek érvényesítésére gondol. Rendszerének lényege azonban az intézmények, a részes államokra egyaránt érvényes szerződések megerősítése volt, hiszen ezek adnak világos keretet a diplomáciai lépéseknek. 1998-ra, kancellárságának végére az általa támogatott folyamatok visszafordíthatatlanná váltak, s napjainkban látszik igazán, hogy Németország szerepe valóban mennyire döntő az öreg kontinens ügyeinek további alakulásában. Az európai intézményrendszer és az euró jövője pedig azoktól is nagyban függ, akik mostanság Brüsszelben és más európai fővárosokban hosszasan méltatják Helmut Kohl politikai örökségét. Talán rájönnek, hogy tényleg nem kellene ezt elkótyavetyélni.

Rosta

Találkozunk 2016-ban!

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.