Hogyan lett Olaszország Európa legfontosabb országa?

Bár hajszálon múlt, egyelőre mégsem alakulhatott meg Nyugat-Európa első vegytisztán populista kormánya. Ám ennek ára, hogy Olaszország már nem csak gazdasági és politikai, hanem alkotmányos válságba is került. A friss Heti Válasz megmutatjuk, van-e kiút a krízisből.

Ezt ajánlja Ukrajna a kárpátaljai magyaroknak

Róka fogta csuka. Ez látszik kirajzolódni az ukrán oktatási törvény körül kilenc hónapja tartó vitában. Budapest továbbra is mereven elzárkózik minden kompromisszumtól, de a kitartást egyre kevesebben értékelik. A Heti Válasz tudósítója Ukrajnában járt, és eddig nem ismert részletekről szerzett tudomást. Részletek a csütörtöki lapszámban.

Bilincsben táncolni Tajvanban

Első elnöki ciklusának feléhez érkezett Caj Jing-ven, akit két éve iktattak be Tajvan első női vezetőjének. Caj nem dőlhet hátra megpihenni, már csak azért sem, mert igencsak sűrűsödnek a viharfelhők Tajpej felett.

Sokadik ukrán front

Róka fogta csuka. Ez rajzolódik ki az ukrán oktatási törvény körüli vitában. Budapest továbbra is elzárkózik a kompromisszumtól, de a kitartást kevesen értékelik. Ukrajnában eddig nem ismert részleteket tudtunk meg.

Voks populi

Bár hajszálon múlt, egyelőre mégsem alakulhatott meg Nyugat-Európa első vegytisztán populista kormánya. Ám ennek ára, hogy Olaszország már nemcsak gazdasági és politikai, hanem alkotmányos válságba is került. Kiutat nem látni.

Balkán expressz

Hazánk az egyik fő téma a június 3-i szlovéniai választás kampányában: a jobboldal nemzeti konzultál és a migrációról beszél, a baloldal az „orbáni modelltől” retteg. De miért fontos a Balkán Orbán Viktornak, és ki az a szlovén politikus, akit még a beiktatási beszédében is emlegetett?

Magzatvízzel a gyereket

Örömükben zokogó, eksztázisban viháncoló, teli torokból ujjongó nőkről készült videofelvételek járták be múlt hétvégén a világot. A jelenetek azokat a pillanatokat örökítik meg, amikor nyilvánosságra hozták az abortuszt mindeddig tiltó írországi alkotmánykiegészítés eltörlésére kiírt népszavazás eredményét.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. közleménye

Miután Borókai Gábor 2018. június 20-val lemondott a Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft. ügyvezetéséről, a kft. ügyvezetői tisztségét 2018. augusztus 3-val Kovács Ildikó tölti be.

A Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Kft. (csődeljárás alatt) online felületén, a valasz.hu-n folyó tartalomszolgáltatás a mai nappal megszűnik.

A valasz.hu archívuma a továbbiakban is elérhető marad, az elektronikus Heti Válasz utolsó száma pedig a korábbi lapszámokkal együtt megvásárolható a Digitalstand.hu-n.

Budapest, 2018.08.03.

Heti Válasz Lap- és Könyvkiadó Szolgáltató Kft.

Szeressük a szarkákat!

Mit jelent, ha nagyobb arányban jelennek meg szarkák a városban? Érdemes elgondolkodni rajta, mert amit a madarak jeleznek, az csak a jéghegy csúcsa. Akkor már elindult egy olyan folyamat, amit nehéz megállítani. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Az Özil-botrány utórezgései – focista a nagyhatalmi játszmában

Nem csitul a botrány Mesut Özil világbajnok labdarúgó körül. A harmadik generációs németországi török sportember rasszizmust kiáltott, és egy óvatlan lépése Recep Tayyip Erdoğan és Angela Merkel hatalmi küzdelmének részesévé tette. Részletek a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.

Csapó Gábor: lehet, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik

Nemcsak a magyar férfivízilabda-válogatott barcelonai Európa-bajnoki nyolcadik helye sokkolta a hazai közvéleményt, de a játéka is. Az okokról Csapó Gábor olimpiai bajnok pólóssal beszélgettünk, aki nem zárta ki, hogy a következő olimpiát már nélkülünk rendezik. Nagyinterjúnk a digitális Heti Válasz legfrissebb számában.